Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
Kárpát-medenceihez hasonló régészeti leletek. Mindenesetre ezek azt bizonyítják, hogy a magyar etnikum a jelzett időben jelen volt e tájon. A Magna Hungáriából Levédiába, majd Etelközbe vezető út sem egyértelműen rajzolódik ki a kutatók előtt. A vándorlás, amely mintegy 1000-1200 évig tartott, útját a sztyeppe vidék déli részén képzeli el a kutatók egyik csoportja, a másik a ligetes sztyeppe határai között. Levédia területének meghatározásában eltérőek a kutatók nézetei. A leginkább elfogadott álláspont szerint Levédia, ahol 830 táján Levédi vezetésével a hét törzs szövetkezéséből jött létre a törzsszövetség, a Don, Dnyeper és Dnyeszter folyók között elterülő sztyeppe volt. Ezen a vidéken alakult ki végeredményben a finnugor és törökös népelemekből a későbbiek során a mai hazájában megjelenő magyar nép. Itt a 9. században a magyarok története összefonódott a kazár birodaloméval. Etelköz, ahová a besenyők nyugat felé nyomulásának hatására mentek, a Kárpát-medencébe érkezés előtti utolsó szálláshely volt, amely Levédiától nyugatra feküdt. Nyugati határa a Kárpátokig ért, de területének egy része egybeesett Levédiával. Végül is a magyar szállásterület nyugat felé tolódott, de keletre továbbra is a Dnyeperig terjedt.7 A magyarság a honfoglalás évei előtt már jóval korábban megismerkedett későbbi hazája földjével. 862-ben beavatkozván a keleti frank ügyekbe — Német Lajos császár ellenében fiát, az Ostmark élén álló Karlmann-t támogatták — eljutottak a mai Ausztria területére. 881-ben Bécs környékére vezettek hadjáratot a keleti frankok ellen Szva- topluk morva fejedelem szövetségében. Mintegy tíz évvel később kezdődött meg azon hadjáratok sora, amelynek része volt a honfoglalás. A korabeli közép- és dél-európai hatalmak: keleti frankok, bajorok, Arnulf király, Szvatopluk morva fejedelem, a bolgárok és Bizánc küzdelmébe bekapcsolódó magyarok 882-ben Arnulf királyt támogatták Szvatoplukkal szemben, 894-ben pedig az utóbbi szövetségesei voltak. Közben már a Kárpát-medence keleti felén maradt egy részük, sőt 892-től a Duna-Garam vonalig ellenőrizték a területet. Ekkor már a letelepedés szándéka egyre nyíltabban megfogalmazódott bennük, jóllehet ekkor még a népesség nagyobb része a Kárpátokon kívül, az Al-Duna, a Dnyeper és a Kárpátok közötti területen élt. A végleges beköltözés később, 895-ben volt. A magyarok az Al-Dunánál bizánci szövetségre lépve Simeon bolgár cár ellen hadakoztak. Miután győzelmesen visszatértek a Duna bal oldalára, a bazileosz serege is visszatért Bizáncba. Simeon cár azonban a háború további folytatása mellett döntött. Hogy elkerülje a kétfrontos háborút, előbb a magyarokkal akart leszámolni. Szövetséget kötve a besenyőkkel, azok a Dnyepernél támadtak, ő pedig az Al-Dunánál indított hadjáratot. Miután a besenyők legázolták a magyar szállásterületeket, a sereg pedig nem tudta felfogni a bolgár támadást, a sok áldozattal és veszteséggel járó vereség után a törzsszövetség a Kárpát-medencébe vonulás mellett döntött. A magyarság a Kárpátok északkeleti hágóin érkezett új hazájába. Az Uzsoki-, Ve- reckei-, Tatár-, Radnai- és Bozgói-hágó, valamint a Tölgyes- és Békás-szoros átjáróin nyomultak be Erdélybe, amely terület nem a mai Erdély földjét jelentette, hanem az Ig- fon-erdőről, a mai Réz-hegységről (Muntii Plopisului) elnevezett vidéket, a későbbi Közép- és Belső-Szolnok, Kraszna, Kolozs, Doboka megyék és Szatmár megye keleti 7 Kristó Gyula 1980. 42-43., 68., 118. p.; MT. I. 717-825. p.; SZT. 1. 224-230. p. 276
