Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
András említett kategorizálásában 18 centralitási pontot gyűjtött össze számára, és a kisebb városok, valamint jelentős városfunkciót betöltő mezővárosok közé sorolta.35) Zsigmond király azonban előbb elzálogosította (1410), majd 1411-ben eladományozta Lazarevics Istvánnak, akinek kezéből 1427-ben Brankovics Györgyhöz jutott, majd 1445-ben Hunyadi Jánosé lett. A Hunyadiak 1507-ig, Corvin János haláláig bírták. Innen mintegy 30 éven át számos birtokost mondhatott magáénak. 17 évig Szapolyai János is uralta. 1536-ban Török Bálint 16 ezer forintot fizetett a debreceni uradalomért, és innen a család kihalásáig, 1619-ig birtokolták a Törökök. Közben János Zsigmond erdélyi fejedelem is jogot formált rá 1569-ben.36 Debrecent 1619-ben Bethlen Gábor az erdélyi kincstári vagyonba vonta. Ott is maradt 1693-ig, amikor I. Lipót császár oklevelében a szabad királyi városok közé emelte. Amint a fenti felsorolásból láthattuk: Debrecen pályáján fokozatosan emelkedett, földesúri város lett, lakosai azonban jobbágyok maradtak. Nézzük meg magánjogi viszonyaikat. Lehetőséget adnak erre a városi magisztrátus 1547-től kevés megszakítással fennmaradt jegyzőkönyvei.37 A kötetek bejegyzéseit áttekintve feltűnt, hogy az ingatlan forgalomban és a vég- rendeleti örökség esetében házakról, esetleg kertekről és állatokról esik szó, ám szőlőkről, mint Sopron esetében, valamint szántóföldekről egyáltalán nem.38 A helyzet magyarázatát a város korabeli földtulajdoni viszonyaiban kereshetjük, amelyet Módy György írt le.39 Ezek szerint Debrecenben a birtokjog tekintetében két jól elhatárolható területet különböztettek meg: a középkori településmag körül elhelyezkedő földeket és az úgynevezett zálogos pusztákat. Ezeken kívül terültek el a rideg tartással felnevelt jószágok legelői, amelyek jelen esetben érdeklődési körünkön kívül esnek, mert más mezővárosokban is közös használatban tartották őket. A kerteket és a belső legelő után elhelyezkedő szántókat, későbbi nevén ház utáni földeket a háztulajdonnal rendelkező paraszt polgárok, conciviszk ingyen kapták, a ház és a belső telek tartozékának tekintették, ám előbb évenként, majd három évenként, végül hét évenként újra osztották. Méretét minden egyes polgár adójának a nagysága arányában állapították meg. A földek efféle kiosztásáról az első adat 1571-ből maradt fenn. A szántókért nem kellett fizetniük, azonban a háztulajdon azt jelentette, hogy a polgár a város adóterheinek fizetéséből kivette részét, amint ezt egy 1573. július 7-i jegyzőkönyvi bejegyzés is bizonyítja: „Fejér Bálintot a mezővárosiak közösségébe bevettük és beengedtük úgy, hogy a terheket egyenlően viselni tartozik, és semmi részben nem vonja ki magát azok alól.”40 Ezen rendszer 1774-ig maradt fenn. A zálogos pusz35 Kubinyi András 2000. 15. 65. p. 36 Debrecen birtokaira ld. Debrecen története 1693-ig, 1. Szerk.: Szendrey István. Debrecen, 1984. 132-134., 138. p. A vonatkozó részt Szendrey István írta. 37 Debrecen Város Magistratusanak Jegyzőkönyvei. A fordítás és válogatás munkáját BALOGH ISTVÁN (1547-1555, 1572-73, 1589-1598) és P. Szalay Emőke (1555-1557, 1564-1571, 1574-1598) végezte. Debrecen, 1979-2001. (A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 1-7. ,10., 12-13., 15-16., 17- 19., 23-17., 30., 32-34.) Szendiné Orvos Erzsébet (1606-1609) Debrecen, 2002. (A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 35., 36.) (Továbbiakban: DVJ) 38 DVJ Passim. 39 Módy György: Földtulajdon Debrecenben a XVI-XIX. században. In: A debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959. Szerk.: Béres András. Debrecen, 1958-1959. 32-37. p. 40 Kolozsvári Sándor-Óvári Kelemen: Corpus Statutorum III. Budapest, 1892. 558. p.; DVJ 1573. július 7. 1. sz. 259
