Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
örök jogon illető teljes részét minden hasznával, továbbá a Szabolcs megyében fekvő Nagiwan, Moogh és Gyurgy nevű birtokait eladta 500 márkáért Domonkos fia István mesternek. A király, „mivel az örökös nélküli országlakosok birtokai a királyság kipróbált szokása szerint az uralkodó kezére háramlanak” ,41 a nevezett birtokokat új királyi adomány címén42 István mesternek és örököseinek adományozta. István mester Nagywan, Moogh és Gyurgy birtokokba iktatásakor azonban Guth-i Salamon fia János és Balkan-i Lőrinc fia János fia Fábián ellentmondott, mivel mint igen közeli rokonok (in proxime linea generacionis annexus) a birtokokat szerették volna visszavásárolni István mestertől.43 Az országbíró úgy ítélt, hogy mivel örökösök nélküli ember birtokát az ország szokása szerint királyi engedély nélkül nem adhatják el, amint ezt István mr. korábban tette, ezért a korábbi eladást megsemmisíti, és a birtokokat, a birtokrészeket István mr.-nek hagyja. Az oklevélben az országbíró nagyon tudatosan tett elvi megállapításokat. A szállás- és adománybirtok örökítése korábban nem volt egységes a magyar jogban. Sőt az Aranybulla úgy rendelkezett, hogy ha a szerviens fiúutód nélkül halna meg, akkor birtokának — függetlenül, hogy szállásbirtok avagy adományozott — negyedét leányának hagyja meg, a többi felett szabadon rendelkezhet.44 Majd ezzel szemben az 1351. évi dekrétum megfogalmazta az ősiség törvényét, amelyet a Hármaskönyv egészen 1848-ig terjedően rögzített.45 Pál országbíró ítélete ebbe az irányba mutat. Hangoztatja, hogy a háramlás a királyság kipróbált szokása, akárcsak az, hogy az örökös nélkül élők birtokaikat csak a király engedélyével idegeníthetik el. Nagy Lajos király tehát az ősiséget megfogalmazó törvényében, amire visszatekintve Werbőczy is hivatkozik, az évtizedekkel korábban kialakult szokásjogot foglalta törvénybe.46 A Tripartitum szerzője egyébként az I. 64. 2. artikulusában tévesen állapítja meg, hogy az ősiség írásba foglalása előtt a nemesek birtokaik felett szabadon rendelkezhettek. A fenti élő jogra, az ősiségre, a természet jogára és az ország szokására hivatkozva — mint közvetlen rokonok — tiltanak el a váci káptalan előtt 1340. március 22-én mindenkit Rede-i Demeter fiai: Kelemen és Demeter maguk és Kelemen fiai: Péter, János és Miklós a Hevesújvár megyei Thoos, Scenthmartun és Euch birtokok megvételétől, a királyt pedig azok eladományozásától.47 Magyar Pál gimesi várnagy pedig, bár ismeretes volt előtte, hogy a királytól részére juttatott adománybirtokait szabadon elidegeníthetné, a biztonság kedvéért a királytól engedélyt kért rá, amit az hű emberének meg is adott.48 A királyi adományok és adományozott birtokok után a belőlük eredő jogi és rendelkezési viszonyokra tér ki Werbőczy. Az említettek egyike, a számunkra szintén ismert jogintézmény, az osztályra bocsátás. Pál országbíró a Nagymihályiak részére 41 Anj. okit. XXIII. (1339) Vö. HK I. 10. Bev. 1-22. I. 13. 4. 42 Vö. HK I. 36. I. 37. sz. Bev. 2. 43 Anj. okit. XXIII. (1339) 74. sz. 44 De Bulla Aurea Andreae II. Regis Hungáriáé MCCXXII. Szerk.: Lajos Besenyei, Géza Érszegi, Mauricio Pedrazza Gorlero. Verona, 1999. IV. cikkely 25. p. 45 Homoki Nagy Mária: Magánjogi intézmények az Aranybullában. In: Bulla Aurea 1999. 79-82. p. 46 HKI. 64. l.sz. 47 Anj. okit. XXVI. (1340) 160. sz. 48 Anj. okit. XXIV. (1340) 737. sz. 203
