Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
A közjog A közjogi részt a szerző az első artikulusban gyorsan „elintézi”. Kifejti benne, hogy a kegyet és a jogokat a magyar királyoktól kapták — nem részletezi őket —, és hangoztatja, hogy a szászok nincsenek senkinek alárendelve. Itt nyilván V. István király 1271. évi és I. Károly király 1317. évi említett oklevelére gondol. Itt szerepelnek továbbá a bírósági fórumok: a 24 bíró, a települések bírói, kik együttes ülésüket a szász tartományi gróf (Landgraf) vezetésével tartották, akiről az 56. artikulusból megtudjuk, hogy őt a huszonnégy bíró választotta, bizonyára saját kebeléből, nem sorsolták ki a tisztség viselésére. Ha a tartományi bíró hivatali idejének lejárta előtt mondott le, a bírósági ülésen való részvételének a jogát is elvesztette; ha mégis megjelent, többé nem választhatták bírónak. A jegyzőt a bíróhoz hasonlóan választották. A jogkönyvek általában hosszan idéznek különböző forrásokból arra nézve, milyen tulajdonságokkal rendelkezzék egy bíró. Jogkönyvünk ezt is röviden elintézi a 85. szabályban, amely szerint annak, akit bírónak akarnak választani, büntetlen előéletűnek kell lennie. Azt már az eljárásjogi szabályokból tudjuk meg, hogy a szász gróf vagy bíró Lőcsén tartotta székhelyét, mert a vétkei miatt elfogott rabot az őt foglyul ejtő település bírájának Lőcsére kellett szállítania, és ott ítélkeztek felette.26 A királyi bíró vagy Burggraf, másképpen szepesi ispán a Willkür keletkezésének idején Szepesvárott tartotta székét. A szász gróftól végül — mint a központi hatalom helyi képviselőjéhez — hozzá lehetett fellebbezni. Itt jegyezzük meg, hogy e bíráskodási rendszer csírájában hasonló az erdélyi szászoknál megvalósult struktúrához, csak ott a helyi bíró és a szász egyetem közé ékelődött a székbírák széke, továbbá ott ugyancsak a szászok fölé rendelt bíró — a szintén a központi hatalmat képviselő királybírók mellett — a szászok és székelyek ispánja volt, amely tisztséget többnyire az erdélyi vajda töltötte be. A szepesi szászok esetében egyrészt kisebb létszámuk, másrészt a 13 település 1412-ben történt elzálogosítása nem tette szükségessé a strukturáltabb törvénykezési intézményrendszer kialakítását.27 A közjogi résznél említjük meg továbbá azt, amit más forrásokból ismerünk. A szászok mint szabad jogállású emberek provinciájukon kívüli birtokot vásárolhattak, illetve bérelhettek, és azon a birtokon földesúri jogokat, így például törvénykezést gyakorolhattak. Megszorítást mindössze annyit mond ki a Willkür, hogy a birtokon lévő jobbágy fölött a szász gróffal együtt ítélkezzenek, a bírságból pedig kétharmad rész a birtokost, egyharmad a szász grófot illeti. A szászok esetében a földesúri jog tehát hasonló a magyarhoz, és az eljárásjog ugyancsak némiképp rokonítható, hiszen a büntetéspénzből többet kap a birtokos, mint a szász gróf.28 A közjogi cikkelyekben — ami teljesen érthető — a Szász tükör hatása nem mutatható ki, annál inkább a szakjogokat tárgyaló részekben. Demkó Kálmán idézett írásában közel harminc artikulusban látott hasonlóságot, illetve megfeleléseket a Szász tükör 26 ZW 83. sz., 85. sz. 27 Hajnik I.: A magyar bírósági szervezet i. m. 127-130. p.; Stipta I.: A magyar bírósági rendszer i. m. 52-53. p. 28 ZW 62. sz.; Hajnik I.: A magyar bírósági szervezet i. m. 447. p. 19
