Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)

I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK

kásként élt. Ezzel az aktussal, biretumoi fejére téve vette be a püspök a megválasztottat egyházmegyéje papjainak coetusába. A plébános exemptio-i élvezett, azaz kiemelték a főesperes joghatósága alól, to­vábbá a város vagy község lakói neki fizették a tizedet, amely ókori eredetű egyházi adó, Magyarországon Szent István mint egyházalapító vezette be, kezdetben rajta a püspök és a plébános osztozott, az utóbbiak a tized negyedét kapták, később a főespe­resek is részesedtek belőle a plébánosok rovására. A tized, amelyet az egyháznak, azaz mindenhol a mindenkori plébánosnak kellett begyüjtenie, beszállítása sem terhelte az adófizetőt, átengedése jelentősen megerősítette a plébános anyagi helyzetét, amit to­vább javított a stólapénzből befolyt jövedelem, valamint a kegyes adományokból szár­mazó bevétel, illetve ingatlangyarapodás. Hogy ez a népesebb helyeken nem lehetett kevés, azt Buda város jogkönyvének 308. artikulusa mutatja, amely szerint egy éven belül értékesíteni kellett az esetleges értékvesztés miatt azokat az ingatlanokat, amelye­ket végrendeletben az egyházra hagytak. Az egyház kezén lévő ingatlanokat viszont nem lehetett értékesíteni, csak a városi tanács tudtával és beleegyezésével (373. sz.), mert az Istennek ajánlott dolgoknak őt kell szolgálniuk. Saját plébániájának jövedelme felett maga a tanács őrködött Budán, ugyanis a plébános az adók nem fizetése esetén a bíróhoz fordulhatott azok behajtása érdekében (249. sz.). Nem lehetett ez másként a szászok esetében sem. A városi plébániák, amelyeknek vezetői kiemelt helyzetbe kerül­tek, jól jövedelmező stallumokhoz jutottak, ám az átlagos műveltségű plébánosoknál nagyobb műveltséggel kellett rendelkezniük, továbbá tartoztak kánonjogi jártasságra szert tenni, hogy hivatalukat elláthassák. A szászoknak adott közjogi kiváltságok között befejezésül az önálló pecséthaszná­latot említjük meg, amely biztosítéka volt annak, hogy közösségük önálló jogi személy­ként léphessen fel. A későbbiekben ennek nyomán alakulhattak ki a székek és az egyes szász városok pecsétjei, amelyek lehetővé tették az önálló városi kancelláriák működé­sét, melyek segítették a bíróságok törvénykezési munkáját, és kiszolgálták a helyi igaz­gatás, valamint a polgárok igényeit, továbbá a tanács hiteleshelyi tevékenységét. A gazdasági jellegű kiváltságok közül a legfontosabb volt a felmentés a vámok fi­zetése alól. A király a szászoknak teljes vámmentességet adott. Kereskedőik szabadon vihették árúikat, és térhettek haza a vásárolt árucikkekkel. A meglehetősen rövid cik­kelyt egy 18. századinál korábbi magyar fordítása értelmezi is, amely szerint a vámok, a harmincad — a vásárjövedelem királyi párnak járó hányada — és egyéb adók fizetése alól mentesek, sőt akármelyik piacon vagy vásáron kirakodhatnak, és semmit sem kell fizetniük. Természetesen azokon a vámhelyeken, amelyeket már a királyok korábban, az Andreanum kibocsátása előtt eladományoztak, és magánkézben voltak, a szász ke­reskedőknek vámot kellett fizetniük, mert ezekre nézve a király már nem rendelkezhe­tett. A német hospeseknek a gazdasági erejét és fejlettségét, iparuk és kereskedelmük élénkségét fejezi ki e cikkely, ebből fakadt ugyanis, hogy bevetették kiváltságlevelükbe a vámszabadságról szóló szabályt, amelyet a legtöbb etnikai autonómiát megalapozó privilégium nem tartalmaz. A gazdasági kiváltságok közé tartozik az apró só szabad beszerzésének a lehetősé­ge, amely jog az etnikai kiváltságokkal rendelkező csoportokat általában szintén nem illette meg. Ezen időszakban az egyháziak kaptak csak előjogokat a sókereskedelembe való kapcsolódásra. A német hospesek viszont Szent György, Szent István és Szent 175

Next

/
Oldalképek
Tartalom