Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
dorlók. Az oklevél kiadásának körülményei sem tisztázhatók pontosan. A kutatás úgy véli: miután II. András király nem tudott együttműködni a Barcaságban letelepített német lovagrenddel, amelynek önállósodási törekvéseit a pápa is támogatta, elhatározta kiűzésüket. Mielőtt vállalkozásához hozzáfogott, magát és az ország határának védelmét biztosítani akarván a Dél-Erdélyben letelepített német hospeseknek kiváltságlevelet adott, amely az első és legteljesebb írásbeli megfogalmazása azon etnikai kiváltságoknak, amelyekből egész sereg született a 13. század folyamán. Végül maga a kiváltság- levél eredetije nem maradt fenn, legkorábbi hiteles átírása I. Károly király 1317. május 25-i oklevelében található. Ilyen módon valódisága kétséges, ám mivel beletartozik a 13. századi nagy kiváltságlevelek sorába, és azoknak szellemiségével egybevág, adatainak hitelessége vitán felül áll. Mielőtt összehasonlításokat tennénk az Andreanum és a más népeknek adott etnikai autonómiák között, vegyük számba az erdélyi német hospeseknek adott jogokat és kötelezettségeket. Az oklevél, mint társai, az egyes jogokat és kötelezettségeket nem egymástól elválasztva, külön csoportba szedve írja le, hanem az egyes esetek és témák keverednek benne, viszont alkotójának lényegre törő szemléletmódja következtében nem tartalmaz olyan pontokat, amelyek gyorsan tovatűnő korabeli aktualitásokra vonatkoznak. E tekintetben jelentős különbség észlelhető közte és a többi privilégiumlevél — beleértve a magyar nemesség későbbi sarkalatos szabadságait tartalmazó 1222. évi aranybullát is — között. Szinte hiányzik belőle a középkori ember apró részletekre kiterjedő, azokat a lényegesekkel egyenlő mércével kezelő szemlélete. A privilégiumlevél mindenekelőtt a szászok területét határolta körül kiterjesztve ezt addig általuk nem birtokolt területekre. A nyugati végét Szászvárosnál (Órásáé) jelölte meg, a keletit pedig Barótnál (Barolt) vonta meg. Kiterjesztette továbbá a székelyek földjére, amely nem azonos a későbbi székely területekkel, Sebes (Szászsebes, Sebes) és Daróc (Homoróddaróc, Dráuseni) földjére. A területet nyugat felől a szász szórványok lakta Hunyad megye, délen az országhatár és a már románok lakta Foga- rasföld, keleten a Székelyföld, északon pedig Küküllő és Fehér megyék határolták. Keleten Fehér megye néhány csíkban választotta el a Szászföldet Fogarasföld és Brassó vidékétől, a Barcaságtól, amelyre utóbb kiterjedtek az Andreanumban leírt jogok. Megkapták továbbá a vlahok és besenyők erdejét vizeivel együtt velük közös használatra. E terület a Fogarasföldet jelenthette, és az oklevél egyúttal őrzi annak emlékét, hogy itt a besenyők egykoron határvédelmi feladatot láttak el. A királyi adományozáshoz tartozó erdőknek a vizekkel együtt minden hasznát a gazdagok és a szegények egyformán élvezhették, és igénybe vehették az ott vezető utakat. Az adományozott terület kiemelt védelmét jelentette, hogy ha a királytól bárki falvakat vagy praediumokat kért fel adományozásra, és azt a király megtette, a szászok ennek azonnal ellentmondhattak. E cikkelyek a jog erejével messzemenőkig biztosították a szászok, a királyi nép földjének védelmét. A nekik adott föld pontos körülhatárolása és védelmének jogi biztosítéka után a privilégiumlevél a hatalmi viszonyokat tisztázta, amennyiben a király kivette őket bármely mindenkori tisztségviselőjének a hatalma alól, elöljárójukként a szebeni ispánt rendelte — föléje később még az erdélyi vajda mint az egész territórium vezetője került —, aki a királyi akaratot közvetítette feléjük, illetve a király képében döntött a hozzá fellebbezett, illetve eljuttatott bírósági és egyéb ügyekben. A következő cikkely azon173
