Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
kov, Klein-Schlagendorf), Molenbach (Malompatak, Mlynica, Millenbach), Máté faluja (Mateőc, Matejovce, Mathiasdorf), Szentgyörgyhegy {Szepesszombat, Spisská So- bota, Georgenberg), Mihály faluja (Strázsa, Strázepod Tatrami, Michelsdorf), Isaak falu (Izsákfalva, Zakovce, Eisdorf), Meynhardus faluja, amelyet Wybro-nak neveznek (Ménhárd, Vrbov, Menhardsdorf), Bek (Szepesbéla, Spisská Belá, Béri), Kasmark (Késmárk, Kezmarok, Kásmarkt) a hajdan [IV.] László királytól vásárlás címén megszerzett földekkel, Lubicz (Leibic, Lubica, Leibitz), Ruzkinus faluja (Ruszkin, Ruskinovce, Riessdorf), valamint Durandus faluja (Duránd, Tvarozná, Durelsdorf). A felsorolt települések közül 24 lép majd 1344-ben szövetségre, és közöttük kereshetjük azt a helyet is, ahol a Zipser Willkürt, a Szepesség jogkönyvét megalkották.18 A betelepülést követő évszázadokban a terület és annak vezető városa, Lőcse, a civitas provinciáé capitalis zavartalanul fejlődött. A mezőgazdaság és a kézműipar egyaránt fellendült, virágzásuk kihatott a kulturális életre is. Ennek emlékét máig őrzik a sze- pességi városok templomai és lakóépületei. Közben a szász provinciából kivált Lőcse és Késmárk, amelyek a királyi szabad városok sorába léptek, majd az utóbbi — mint említettük — földesúri város lett. Gazdasági és kulturális vezető szerepüket azonban a középkoron át végig megtartották. A szász provincia életében döntő fordulatot hozott Luxemburgi Zsigmond király 1412. évi döntése, amellyel 13 települést 37 ezer cseh garasért elzálogosított sógorának, Ulászló lengyel királynak. Bár időben túlmutat témánkon, a történet kereksége érdekében megemlítjük, hogy a 13 település a lengyel zálogban továbbra is megtartotta kiváltságait, és életükben különösebb törés nem következett be. A Magyar Királyságban maradt 11 település azonban 1465-ben a szepesi várnak és mindenkori urának a birtokába került, lakói a vár urának jobbágyai lettek. A 13 város csak 1772-ben került vissza újra a Magyar Királyságba, és 1778-ban hozták létre ismét szövetségüket, amelyhez még három város: Ólubló (Stara Lubovna, Alt Lublau), Podolin (Podolinec, Pudlein) és Gnézda (Hriedzne, Kniesen) csatlakoztak. Szövetségük a 19. század utolsó harmadáig állt fenn, a Magyarországon lévő többi kiváltságolt terület jogállásához hasonlóan. A területről két alkotó nevét jegyezzük meg. Henchel János, a humanista gondolkodó, valamint a táblakép festő Pál mester neve túljutott az országhatáron, és máig ismert Európában.19 Amint nem tudunk pontos választ adni arra a kérdésre, hogy mely településekről érkeztek a Szepességbe a német hospesek, csak a területet tudjuk meghatározni, ugyanúgy nem tudjuk pontosan megjelölni annak a személynek a nevét sem, aki a Zipser Willkürt. készítette. Minden bizonnyal azon 24 település értelmisége között kell keresnünk, akik az említett szövetséget kötötték.20 Úgy véljük, a szerző a szász ispán vagy gróf bíróságának jegyzője lehetett, aki jól ismerte azt a jogot, amely alapján a bíróság 18 Fekete Nagy Antal: A Szepesség területi és társadalmi kialakulása. Budapest, 1934. 328-343. p.; Kordé Zoltán: A szepességi szászok. In: Korai magyar történeti lexikon (9-14. század). Főszerk.: Kristó Gyula. Szerk.: Engel Pál-Makk Ferenc. Budapest, 1994. 618-619. p.; Michael Suchky-Ivan Chalu- PECKY-JOZEF SULAC: Dejiny Levoce. I—II. Koáice, 1974-1975. I. 35. p. 19 Ivan Chalupecky: Prehlad vyvoja verejnej správy na Spisské mesta v polskom zálohu. In: Spisske mesta v stredoveku. Szerk.: Richard Marsina. Kosice, 1974. 55-87. p.; Ivan Chalupecky: Vzdelanost a kultúra spisskych miest a mesteciek v. 15-18. storoci. Historicity casopis. 35 (1987) 3. 427-435. p. 20 I. T. Piirainen: Nachträge zum zipser Recht i. m. 12-14. p. 16
