Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
bágyok e területen fekvő üres, tehát nem lakott és művelt földjeit, amelyekért azonban igazságos árat vagy megfelelő cserét fog adni érte. Mindezeket a kunok egymás között osszák szét mindenkinek a képessége, milyensége vagy jogi állapota szerint; ekként rendelkezik a király. Az ott élő nemeseket és várjobbágyokat pedig meghagyta birtokaikban. Jelen esetben IV. László király a felmerülő viták elkerülése érdekében éppen úgy körülhatárolta és rögzítette a kun szállásterületet, mint jó ötven évvel korábban II. András a szászok esetében. A későbbiekben természetesen mindkét helyen számos változás következett be a kijelölt területben. Mindenesetre a két egymástól időben távol álló rendelkezés azonos szemléletről árulkodik.4 A törvény rendelkezik a kunok törvénykezésének formájáról, amely szerint a kunok főbírája a nádor, amint ezt már IV. Béla király eldöntötte, akihez az egyes nemzetségektől fellebbezni lehetett, ha a nemzetségi bíró döntését a felek nem fogadták el. A nádor mellett a nemzetség választott bírójának vagy főembernek ott kellett ülnie, nyilván azért mert ők ismerték a fennálló helyzetet és a szokásjogot. Nélkülük a nádor nehezen tudott volna helyesen dönteni. A cikkelyből az is kiderül, hogy a nemzetségi bíró mellett egy másik vezetője is volt a nemzetségnek: mégpedig katonai, amint ez később a kunok letelepedése után a székek esetében lesz, akinek a szerepe hasonló a székelyek hadnagyaiéhoz, és mint a hatalom fő birtokosa ő is részt vesz az ítélkezésben. A két kiváltságolt népelem szabadságai megszerzésének ideje között nemcsak az időpontot, hanem a módot illetően is különbség van. Amíg a szászok egy privilégiumlevélben nyerték el azokat, addig a kunok a fentieken túl számosat később szereztek meg. Csak később nyerhették el például a szabad plébános választás jogát, hiszen a kun törvény idején még a kereszténység felvétele volt a számukra kitűzött feladat. Azt csak 1512-ben nyerték el II. Ulászló királytól. A vámszabadsághoz korábban, a 15. században (1407, 1447) jutottak, ami feltehetően összefüggött állattenyésztő gazdálkodásukkal, ugyanis a fellendülő nagyállat-kereskedelem indíthatta őket a jog megszerzése érdekében tett lépésekre.5 Tehát az idők folyamán a kunok és jászok, mint katonai szolgálatot teljesítő nép, megszerezték azokat a kiváltságokat, amelyeket a szászok kaptak az Andreanuirban, csak jóval hosszabb idő alatt, mint az előbbiek. A király a juttatott szabadságokat adománylevélben, a kunok esetében — mint említettük — az 1279. évi kun törvényben írja le. Eme alapdokumentumban felsorolt jogok mellé a kedvezményezettek az idők folyamán általában új kiváltságokat szereznek, illetve rájuk alapozva építik ki azokat a jogintézményeket, amelyekben a privilégium4 Györffy György: A magyarországi kun társadalom a XIII-XIV. században. In: Györffy György: A magyarság keleti elemei. Budapest, 1990. 274-278. p. Első közlés: A kunok feudalizálódása. In: Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a 14. században. Szerk.: Székely György. Budapest, 1953. 248-275. p.; Kun törvények. In: Kun László emlékezete. A bevezetőt írta, a forrásszövegeket válogatta és a jegyzeteket összeállította Kristó Gyula. Szeged, 1994. 128-139. p.; Pálóczi Horváth András: Kun nemzetségek, Kunság. Korai Magyar történeti lexikon (IX-XIV. század). Főszerk.: Kristó Gyula. Budapest, 1994. 383., 385. p.; Klein, Karl Kurt: Geisanum und Andreanum. Fragmentarische Betrachtungen zur Frühgeschichte der Deutschen in Siebenbürgen. In: Zur Rechts- und Siedlungsgeschichte der siebenbürger Sachsen. Siebenbürgisches Archiv. Archiv des Vereins für Siebenblirgische Landeskunde. Dritte Folge. 1971. 54-62. p. 5 Horváth Péter: Értekezés a kunoknak és jászoknak eredetekrül, azoknak régi és mostani állapot- járói. Budapest, 1823/1994. 120-122. p.; Bánkiné Molnár Erzsébet: A kunok Magyarországon. Debrecen, 2002. 17-21. p. 163
