Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)

I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK

királyi jövedelmekről, fellépett a hatalmaskodókkal szemben, és számos pontban foglalkozott az igazságszolgáltatás kérdéskörével.

Az Aranybulla 31 cikkelyéből 11 szól a szerviensekről. Az alkalmi jellegűeken és korhoz kötődőkön kívül, mint például az, hogy birtokaik elvesztése nélkül állhatnak egyik király táborából a másikba, négy olyan is szerepel a 11 között, amelyek később a nemesség sarkalatos kiváltságai közé tartoztak. Adómentességet nyertek, azaz a király a továbbiakban semmiféle adót sem szedhet tőlük birtokaik után, és a beszállásolás természeti és pénzbeni szolgáltatása alól is mentesítette őket. Szabad végrendelkezési jogot kaptak. Az öröklés rendjét pedig részletesen szabályozta. Kivette őket a megyésispánok joghatósága alól, mindössze a pénz- és tizedügyek tekintetében tartoztak joghatósága alá. Ezen cikkely lett később a földesúri bíráskodás és az úriszék megszervezésének alapja. Végül kijelentette, hogy a szerviensek országon kívüli hadjáratra csak a király költségén kötelesek menni, ám ha az országra ellenség tör, mindannyian kötelesek hadba vonulni.

Jóval szerényebb mértékben foglalkozott a várjobbágyokkal és a várnépekkel az Aranybulla. Az előbbieket meghagyta a Szent István királytól rendelt szabadságban akárcsak a különböző eredetű hospeseket, az utóbbiak védelmében pedig büntetéssel fenyegette azokat az ispánokat, akik birtokaikat feldúlják. Ám egy másik cikkely a megyésispánok (comites) joghatósága alá rendelte őket, és ezzel alávetettségüket konzerválta. A bulla cikkelyeiben a király mellett sérelem érte az egyházat, amely nyilván az új berendezkedés politikájának hatására törekedett a tized pénzbeni szolgáltatásának bevezetésére, amelytől az Aranybulla eltiltotta, és a sóforgalom szabályozásával is hátrányt szenvedett. Az elhíresült utolsó cikkely, az ellenállási záradék az uralkodó elit felső rétege (püspökök, világi előkelők) számára biztosította az ellenállás jogát hűtlenség bűne nélkül arra az esetre nézve, ha a király vagy valamely utóda a lefektetett pontok valamelyikét megszegné. Az Aranybulla a 13. század eleji magyar társadalom csoportjai küzdelmének eredménye, ugyanakkor beletartozik abba az európai törvénykezési folyamatba, amelyben a civiljogi és szokásjogi normákat egyre inkább a kánonjog által közvetített római jogi fogalmakkal öntötték írásba.

Az Aranybullát hét példányban készítették el. Nem sokkal kiadása után a király elbocsátotta a bullát kikényszerítő, korábban Imre király párti csoportot az udvarból, és a korábbi környezetének embereit hívta vissza. Folytatta korábbi gyakorlatát: birtokokat adományozott és tisztségeket halmozott. Az Imre párti előkelők az ellenállási záradékra hivatkozva a szerviensek és várjobbágyok tömegeit tudva maguk mögött felléptek ellene, és évi kétszeri népgyűlés összehívásáról döntöttek, amelyen a királynak is részt kellett vennie. II. András látván a kialakult helyzetet, megegyezésre törekedett. Ismét átalakította „kormányát”, amelybe Imre párti előélőket is bevett, valamint lemondott a teljes vármegyék eladományozásáról, és önmérsékletet tanúsított a várföldek elidegenítésében. A fennálló helyzet azonban keveset változott, a királyi hatalom térvesztése tovább folytatódott, akárcsak a kötélhúzás a nagyúri csoportok között.

Az Aranybulla a középkori privilégiumokhoz hasonlóan az általános szabályok mellett számos apró és a részletekbe menő cikkelyt tartalmazott, amelyek a középkori ember sajátos gondolkodás módját jellemzik. Az utóbbiakat hamar elkoptatta az idő, és a feledés homályába merültek. Az előbbiek azonban a magyar történeti alkotmány sar159