Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
Újszerű jelenség volt az adományozásokban, hogy a király nem hadi érdemeket jutalmazott, hanem katonai szolgáltatást követelt az adomány fejében. Az adományozás folytatódott: a Subic család ősei a szintén horvátországi Bribir megyét, a Frangepáno- kéi pedig Vinodolt kapták. II. András király a Sopron vidéki Locsmánd megyét adományozta el. Nem véletlen, hogy az Aranybullában megígérte a király: „egész megyéket vagy bármiféle méltóságokat öröktulajdonul vagy birtokképpen nem adományozunk”. A nagy birtoktestek és egész megyék eladományozásának az oka, hogy ebben az időben nem pusztán a királyi család tagjainak szándékai, hanem az ország hatalmasainak érdekei következtében ismét életre kelt a dinasztikus országfelosztások jelentősége, amelyet Kálmán király 1105 táján felszámolt, és az országot folyamatosan fenyegető külső támadás veszélye sok évtizedig nem adott módot kibontakoztatására. Az 1180-as évek első felében III. Béla király idősebbik fiát, Imrét királlyá koronázta, 1194-ben nem önszántából a horvátországi báni külön kormányzat élére állította, András fiának pedig várakat és hatalmas birtokokat adott. Béla halála után a királlyá koronázott Imre (1196-1204) és András között indult meg a harc a hatalomért, amely fegyveres összecsapásokat (Macki 1197, Rád 1199) sem nélkülözött. A királyi és hercegi udvarban a legnagyobb hatalmú előkelők csoportosultak, akiket jól bevált középkori szokás szerint hatalmas földingatlanokkal jutalmaztak. E táborokat nem állandó, inkább alkalmi csoportosulásoknak tekinthetjük, amelyek tagjait pillanatnyi érdekeik mozgatták és vitték egyik helyről a másikra. A világi nagybirtok megerősödésének más jelei is mutatkoztak. Anonymus 1200 körülírt Gesta Hungarorumában, amelyben a magyar honfoglalás történetét készítette el regényes formába öntve, a királyi dinasztia őse, Árpád mellett ott szerepelnek az úri családok magántörténelmének szájhagyományban fennmaradt elődei. Eme úri családok ezzel nemcsak az ország történetéből, hanem a közösen meghódított országból is részt kértek. Ugyancsak ezen időben, 1200 után tűnik fel az oklevelekben a „de genere” megjelölés, amely az azonos őstől származásra hivatkozással az egyes nagyúri családokat egyazon nemzetségbe foglalta. A közös birtokszerző elődtől való származással birtoklásuk legfontosabb jogalapját, a régiséget kívánták nyomatékosan kifejezni. A nagymértékű birtokadományozások és a velük járó hatalmi villongások, összeesküvések II. András uralkodásának idején is folytatódtak. Egyik 1208-ban kiadott oklevelének általános elvi bevezetőjében, arengájában az alábbi módon foglalta össze eme politikájának elemeit: „a királyi felség bőkezűségét semmi sem szorítja határok közé, és az uralkodó számára az adományozás legjobb mértéke az, hogy nincs mértéke, mégis különösen nagy gondossággal kell eljárni az érdemeket szerzett emberekkel, hogy fáradozásának jutalmában nehogy közülük bárki is csalódjék éppen annak részéről, aki bőkezűségének adományait a külföldiekre is kiterjeszti”. Az új berendezkedésnek (nőve institutiones) elnevezett politika azon az elképzelésen alapult, hogy a király a maga és az ország jövedelmeit a nagy királyi magánbirtokok gazdálkodására alapozott hasznok szedéséről az áru- és pénzgazdálkodásból származó jövedelmekre szerette volna építeni. Az eladományozott birtokok természetben és pénzben befolyt jövedelme helyett adókat vetett ki. 1217-ben bevezette a pénzben szedett rendkívüli adót, amely később hadiadóvá vált. Ugyanezen évben a külkereskedelmi forgalomban szereplő áruk nyolcvanad részének megfelelő határvámot vetett ki. Évente egyszer vagy kétszer új pénzt bocsátott ki, és kötelező pénzbeváltást írt elő. 156
