Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
látót számukra nem a földesúr jelentett, hanem elsősorban a polgárok közösségi földbirtoklása.87 Azon királyi szabad városokban, amelyek nem tartoztak a tárnoki városok csoportjába, a tulajdonlás és az örökösödés a már említett módon történt, amire szegedi és lőcsei példákat hozhatunk.88 Itt említjük meg a már idézett Újlak esetét, amely földesúri városból királyi szabad városi rangra emelkedett. Földesurától, a tekintélyes bárótól, Újlaki Miklóstól kiváltságlevelet nyert, amelyben a budai jognak megfelelő privilégiumokat kapott, melyek megerősítését Újlaki elérte a királynál, majd 1525-ben II. Lajos király a királyi szabad városok sorába iktatta. A rendelkezést Újlak város jogkönyvének kiadásával pecsételte meg, amelybe első fejezetként a privilégiumlevelet másolták be.89 A királyi városok státusát történetük során egy alkalommal sem elnyert földesúri városok vagy mezővárosok privilégiumleveleiből a 15. században tarka kép bontakozik ki. Néhány példát mutatunk be közülük. Ozora 1426-ban kapta kiváltságait Ozorai Pipo temesi ispántól, közöttük a szabad bíróválasztás és bíráskodás jogát, ám nem szabadult meg teljesen urának beszállásolási jogától. A bennünket érdeklő magánjogi rendezésről mellékes megjegyzésben szerezhetünk értesülést, amely szerint a halálra ítélt vagyonát a várnagyok vegyék el a maguk számára, ám abból a családot, a feleséget, a lemenőket, és ha ezek nincsenek, az oldalágat törvényesen illető részt válasszák le.90 A Csanádi székeskáptalan egy évvel később, 1427-ben a Csanádi polgárok és jobbágyok számára kiadott oklevelében engedélyezte, hogy a Csanádi polgárok, illetőleg jobbágyok életükben vagy végórájukban ingó és ingatlan javaikról végrendeletet készíthessenek.91 Első olvasásra úgy tűnik, hogy a két oklevélben a birtokosok nagy szabadságot adtak vagyonuk feletti rendelkezésben parasztpolgáraiknak, azaz jobbágyaiknak. Ha alaposabban vizsgáljuk a szöveget, azt csak úgy értelmezhetjük, hogy Ozorán a rokonság megtarthatta azt a földterületet, amelynek használati jogával addig élt, továbbá a hozzá tartozó ingóságot. A várnagyok csak az elítélt szerzett vagyonát foglalhatták le, a már öröklésen átment vagyonra azonban nem tehették rá a kezüket. A Csanádi káptalan pedig azt nyilvánította ki, hogy a testamentummal végrendelkező jobbágy (áltulajdonos) döntéseibe főtulajdonosként nem szól bele. Az említett oklevelek révén ugyanis sem az ozoraiak, sem a Csanádiak nem szabadultak meg jobbágyi mivoltuktól, mert dologi kötöttségeik megmaradtak, éppen ezért rájuk a Tripartitumban megfogalmazott, 87 DVJ 1548: 428. sz., 1549: 39., 40., 114., 130., 131., 330., 391. sz., 1550: 477. sz., 1573: 1., 2., 3. sz. 88 Blazovich L.: Megjegyzések a középkori Szeged i. m. 18-20. p., Blazovich László: A Szász tükör és a Szepesség joga. In: Eike von Repgow: A Szász tükör i. m. 52-57. p. 89 Schmidt, R.: Statútum civitatis Ilok i. m. 35. jegyz.; Fedeles Tamás: Egy középkori főúri család vallásossága. Az Újlakiak példája. In: Századok. 145. évf. 2011/2. szám. 412. p. 90 MÓL Diplomatikai Levéltár 87 989. Magyar fordítása: Érszegi Géza: A középkor. Tolna megye a honfoglalástól a mohácsi csatáig. In: Évszázadokon át. Tolna megye történetének olvasókönyve I. Szerk.: K. Balogh János. Szekszárd, 1978. 68-69. p. 91 G. Tóth Péter: Csanád mezőváros polgárainak 1427. évi privilégiuma. In: „Fons, skepsis, lex.” Ünnepi tanulmányok a 70 esztendős Makk Ferenc tiszteletére. Szerk.: Almási Tibor-Révész Éva-Szabados György. Szeged, 2010. 128. p. Az oklevél latin és magyar nyelvű szövegközlésével. 148
