Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
Mint fentebb láttuk, a Sváb tükör által leírt törvényes öröklés során az ingóságokat az örökhagyó után fejenként egyenlően örökölték az utódok, és az özvegy szintén egy gyerekrészt kapott. Az ingatlant pedig a fiú utódok örökölték. Raymundus jogkönyve, amelyet hazánkban a városi jogban használtak, tovább lép. Úgy rendelkezik, hogy a végrendelet nélkül e világból távozó örökhagyó fiai és lányai fejenként külön- külön egyenlő részeket örököljenek, mert ugyanazon a fokon állnak, és mert az új jog szerint a férfi és női nem között nincs különbség. Még hozzá teszi, hogy a régi jog szerint, ha hímnemű örökösök vannak, a női nemnek semmi joga nincs az atyai örökségben.34 Megállapítását erősíti az 1120-ban keletkezett freiburgi jogkönyv 29. artikulusa. E szerint, ha a család fiai közül az egyik meghal, részét az élők öröklik, ha már osztoztak, akkor a szülők egyike. Leány örökösökről nem esik szó a szabályban.35 A Német Birodalmon kívül fekvő német lakosságú városokban, amelyek közé a középkori Magyarország tárnoki jog szerint élő városai, az ún. szabad királyi városok tartoztak, a Summa legum Raymundiban lefektetett elvekhez hasonló joggal éltek. A tárnoki jogkönyv és a szövegét átvevő újlaki jogkönyv szerint a túlélő férjre vagy feleségre és, ha vannak, az életben lévő gyerekekre egyenlőképp szállnak az örökhagyó javai örökös birtoklással.36 A Summával ellentétben, mely nem szól az özvegyről, a tárnoki jogban a férjét túlélő feleséget már ott találjuk az örökösök között. A Summa rendelkezik arról, ha csak az asszony éli túl az örökhagyót: „ha nincsenek sem felmenők, sem lemenők, sem oldalágiak, akkor a feleség a végrendelet nélkül elhunyt férj helyébe lép a szerzett javakban, ameddig használja őket, a tulajdonjog pedig a kincstáré lesz.”37 A később keletkezett tárnoki jog ennél tovább megy, ugyanis ha a házasfelek egyike végrendelet nélkül távozik az életből, akkor annak része a másikra száll, ha pedig gyerekek vannak, akkor egyenlő mértékben osztoznak. Ezúttal a teljes örökségről van szó, és a kincstár nincs említve.38 Az oldalági öröklésről annyit, hogy 34 „Si intestatus moriens est laycus, tunc aut reliquit ftlios et ftlias simul aut filios tantum aut filias tantum. Hii omnes ad successionem hereditatis defuncti equis porcionibus admittuntur, quia in eodem gradu sunt, eciam quia in novo iure inter masculum et feminam nulla est differencia quoad successionem heredita- tum. Jure antiquo masculis extantibus, femine nullám jus habuerunt in hereditatibus patemis.” - Summa legum Raymundi i. m. liber II. cap. LXIV. 35 „Si burgensem vei uxorem ejus relictis pueris móri contigerit, postmodum unó puerorum mortuo, alter in hereditate sibi succedet, nisi prius inter eos bona fuerint divisa; tunc pater aut mater hereditatem habebit.” - Ernst Theodor Gaupp: Über deutsche Städtegründung, Stadtverfassung und Weichbild im Mittelalter. Jena, 1824. Neudruck, 1966. 394., 29. sz. 36 „[...] per mortem alterius viri, scilicet et uxoris si proles habuerint, tunc in superviuentem virum, vel uxorem ac proles vita comite aequanimiter condescendent iure perpetuo.” - Codex autentichus juris tavemicalis statutarii communis complectens monumente vetera et recentiora partim antea vulgata, partim hactenus inedita. Editus industria Martini Georgii Kovachich Senquiciensis. Budae, 1803. Cap. CXXVIII.; Rudolf Schmidt: Statútum civitatis Ilok anno MDXXV. Statut grada Iloka iz godine 1525. Zagreb, 1938. Liber IV.,VI., VIII. cap. Magyar fordítása: Hegedűs Antal: Népélet és jogalkotás a középkori Újlakon. Újvidék, 1983. IV. könyv. 6., 8. sz. 37 „Deficiente legitima sobole ascendencium et collateralium, tunc uxor succedit viro intestato in bonis per eum quesitis quoad usum; proprietas autem ad ftscum exspectat.” - Summa legum Raymundi. II. cap. XVII. A kincstár esetünkben a várost jelenti. 38 „Item: si quis fratrum, sororum, vei ftliorum intestatus, vei intestata decederit, tarn vir quam mulier, talis pars de marito in uxorem, et e contra, de uxore in maritum, et si proles manserit, in ipsas descendet aequaliter diuidenda.” - Schmidt, R.: Statútum civitatis Ilok i. m. liber IV. cap. VIII. 138
