Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
tották.9 A Sváb tükör pontosan írja le az ingóság fogalmát: „El kell mondanunk nektek, mit nevezünk ingóságnak: arany, drágakövek, ezüst, szarvasmarha, lovak és minden, amit hajtani és viselni lehet, továbbá zálogok, bárhogyan formálták is ki őket. Az emberek azt a szokást alakították ki, hogy a feldolgozott arany és ezüst legyenek örökjavak. Jó szokásnak ez a könyv nem mond ellent. Minden páncélról és minden ágyneműről azt akarják az emberek, hogy örökvagyon legyen.”10 Az ingatlanok között legfontosabb volt a megélhetés alapját jelentő föld. Közéjük számították azonban a jogkönyvek által említett értékesebb dolgokat, vagy azok gyűjteményét, a dologösszességet, mint például a könyvtárat vagy műtárgy gyűjteményt, továbbá az ingatlan eladásából származó pénzt is. Magyarországon az ingatlanokhoz sorolták a ménest, valamint az ingatlanhoz, a földhöz tartozó dolgokat, például a lábon álló termést — a learatottat azonban már nem —, a röghöz kötött szolgákat, valamint a birtok gazdasági felszerelését. Amint láthatjuk, az ingó és ingatlan fogalma nem határolódott el élesen egymástól, területenként és az idők folyamán változott az egyikhez, illetőleg másikhoz tartozó dolgok sora. Főképp értékük szerint tekintették azokat egyik vagy másik kategóriába tartozónak.11 A vagyont a család birtokolta, azon belül a családfő kezelte. A férj, mivel a felesége az apától a házassággal az ő gyámolító hatalma vagy oltalma (Munt, mundium) alá került, a házasság megkötése után a családi vagyont igazgatta. A feleség a saját hozott vagyonával sem rendelkezett. Ugyanakkor és elsősorban a városokban a férj és feleség általában vagyonigazgatási, vagyonkezelési közösségben éltek, amelyben mindkét fél megtartotta saját, a házasságba hozott vagyonát. E formának számos változata alakult ki az idők folyamán. A házasság ideje alatt szerzett vagyont természetesen közösen bírták. Létezett azonban olyan vagyonközösség is, amelyben nem maradt meg a férj és feleség különvagyona.12 A gyerekek a különválásuk, új családjuk létrehozásakor kaptak örökségükből, illetőleg az örökhagyó szülő halála után örököltek. A tartományi jogot leíró Szász tükör a katonák, a nemesség öröklési jogát fejti ki, amely szerint a fiúk, férfiak az öröklés során előnyt élveznek a lányokkal, a nőkkel szemben: „az apai, anyai, leány testvéri és ftvéri örökséget a fiú kapja meg, és nem a lány, kivéve, ha nincs fiú, akkor a lányt illeti.”13 Az örökség alakulásának további, oldalági részletezésétől eltekintünk. A családok férfi tagjainak előnye arra vezethető vissza, hogy az or9 Werner OgriS: Fahrnis, Fahrnhabe HRG 1. 1049-1053. hasáb., Ruszoly J.: Európai jog- és alkotmánytörténelem i. m. 167. p. 10 „waz varnde gut heizet daz shulle wir ev sagen, golt und Silber und edele gesteine vnd vihe und ros und waz man getreiben vnd getragen mac und phantshaft wie die geshaffen ist verworchtes golt unde Silber daz habent in die leute zeiner gewonheit genumen daz shulle erbegut sein. Gut gewonheit daz widerspricht dicz puch nicht. Allen harnash und vederwat daz wellent die leute nach gewonheit daz erbgut sei.” - Schwabenspiegel Langform M. tractavit Karl August Eckhardt (Studia Iuris Suevici II.) Aalen, 1971. (a továbbiakban: Swsp. Tj.) 168a. sz. Magyar fordítása: A Sváb tükör. Közreadja: Blazovich László- Schmidt József. Szeged, 2011. 11 Herbert Hofmeister: Liegenschaftsrecht. HRG 2. 2008-2022. hasáb. 12 Werner Ogris: Gütergemeinschaft, Güterrecht, eheliches. HRG 1. 1871-1872. hasáb, 1874-1875. hasáb, Paul Mikat: Ehe. HRG 1. 809-833. hasáb., Ruszoly J.: Európai jog- és alkotmánytörténelem i. m. 158. p. 13 „Vaters- und Mutter-, Schwester- und Bruders-Erbe nimmt der Sohn und nicht die Tochter, es sei denn daß kein Sohn da ist, dann nimmt es die Tochter.” - Ssp. Tj. I. 17. sz. 133
