Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
A SZOMSZÉDJOG INTÉZMÉNYE A KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEKBEN Az ingatlan használata, mivel egy vagy több más ingatlannal határos, illetőleg szomszédos, eleve korlátolt. A szomszédjog azon normákat nevezi meg, amelyek a birtokot használatakor terhelik azért, hogy a szomszéd birtokkal, birtokossal vitáktól mentes, előnyös viszony alakuljon ki. Célja az, hogy a szomszédok egymással felmerülő vitás kérdéseit mindkét fél számára lehetőleg kedvezően oldja meg, továbbá a felmerülő jogviták esetén közöttük a megbékélést előmozdítsa, és ezzel az üdvös, valamint hasznos együttélést biztosítsa. Erejével egyrészt a tulajdonost határozott korlátok közé szorítja, másrészt megvédi birtokának a szomszédja általi megkárosításától. Egyes felfogások szerint a szomszédjogi korlátozások tartalmilag a telki szolgalomnak felelnek meg, illetőleg ahhoz közel állnak, azonban mégsem azonosak vele, mert nem kötődnek egy meghatározott birtokhoz vagy személyhez, hanem a tulajdon alkotó részeiként jelennek meg. A szomszédjog a szomszédok közösségének az érdekében a törvény vagy a szokásjog erejével a tulajdon szabadságát korlátozza. A megszorítás úgy történik, hogy a belőle származó előny ne legyen kisebb, mint a belőle származó hátrány a szomszédok uralmi területére nézve. A szomszédjogban alkotható szabályok különös jellegét az adja, hogy legtöbbjük törvényes előzékenységi elven alapul. Éppen úgy, mint a társas érintkezésben az illem. A szomszédjog feladata azon határok megállapítása, amelyekig a szomszédok az egymás telkeit érintő behatásokat tűrni kötelesek. Ha a szomszédjog történetére visszatekintünk, megállapíthatjuk, hogy a szomszédi életviszonyokat sem a római jog, sem a középkori Európa államainak jogrendszerei nem kerülhették meg, amikor a mezőgazdaság gazdálkodási viszonyait, illetőleg a falusi és városi telkek használatát tárgyalták. Az utóbbi esetben a városi telkek szűk és keskeny mérete miatt különösen figyelmet fordítottak az építkezési módra. A fallal vagy egyéb védelmi rendszerrel (palánk, földhányás és árok) övezett városokban ugyanis a telkeket tetszőlegesen nem bővíthették vagy szaporíthatták. A mezőgazdasági művelés során pedig döntő változást hozott a földközösségi művelés, és azon belül az egyes földterületek időnkénti újraosztásának vagy a nyomáskényszernek a megszűnése. Ahol jelzőkarókkal vagy kövekkel elválasztották az egyes birtokokat egymástól, ott hamarosan felvetődtek a szomszédjog kérdései. Éppen úgy, mint ezen időben a büntetőjogban a szomszédos közösséggel vagy annak egy tagjával szemben okozott kártétel miatt már nem az egész közösség felelt, hanem annak az a tagja, aki elkövette a bűntettet. Mivel a szomszédjog normái nem fejeznek ki a tulajdontól eltérő új dologi jogi tartalmakat, a telekkönyv mellett nem merült fel igény arra, hogy őket külön könyvekbe fektessék. A szomszédjogi formák sokaságát, amelyek a középkor során alakultak ki, a recepció (a római jog beépítése a német jogrendszerbe) idején, a 16-17. században nem foglalták rendszerbe, jóllehet az egyes, a római jog által kidolgozott elemeit, mint pél123
