Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
tizedességet vállalhasson, mivel az kisebb hivatal az előbbieknél. Ha Szovátról (Hajdú- szovát) Debrecenbe fellebbeznek, úgy határoztak, hogy a bíró hat dénárnál többet nem kérhet az ügyben. Abban is állást foglaltak, hogy kaszálás idején, amelyet a főbíró a szenátussal egyetértésben határoz meg, a főbírónak, kivévén a halálos vagy vesszőzéssel sújtó ítéletet, akármely esküdt szavára tanúskodás nélkül ítéletet kell hoznia.15 1572. április 25-én pedig eldöntötték, hogy a bírságok miatt indított per a bíró és az esküdtek elől — ha a peres felek valamelyike sokallja azokat — a szenátushoz fellebbezhető, ám onnan további jogorvoslat nem lehetséges.16 A szenátoroknak egyéb beavatkozásra is módjuk nyílott a perfolyam során. 1568. május 27-én két tolvajt vezettek az akasztófához, akik közül az egyiket felakasztották, ám a másik a szenátor urak könyörgésére megmenekült a gyászos haláltól, és szabadon bocsátották.17 Jóllehet 1500. szeptember 22-én II. Ulászló király Bihar vármegye joghatósága alól Debrecen városát kivette, és Corvin János úriszéke alá rendelte, Debrecen mégsem került egyértelműen az uradalmi bíráskodás hierarchiájába, ugyanis szeptember 27-én Corvin megtiltotta az ott szolgáló officiálisoknak a lakosok feletti ítélkezést, bírságolást és a fellebbezések elfogadását,18 ami egyúttal a bíró és a debreceni tanács tekintélyének és hatalmának a megerősítését jelenti, ugyanakkor a fellebbezők számára többlet kiadást, mert nehezebb volt elérni az állandóan helyét változtató urat, mint a helyben lakó alkalmazottait. A Hunyadiakat néhány év eltelte után Szapolyai János követte a birtoklásban, aki már 1511-ben megerősítette a debrecenieket kiváltságaikban,19 ami világosan mutatja, hogy a nagyurak birtoklása mellett szinte olyan szabadsággal éltek a debreceniek, mint a királyi városok lakói. Miután Török Bálint kezére került a város, a földesúri székhez fellebbeztek, továbbra is megtartván a korábbi kiváltságaikat, amelyeket Török János — mint említettük — 1552-ben elismert, és a dokumentum alapja lett a város szabadságainak a későbbiekben. A földesúr székén többnyire az officiálisok ítélkeztek, ami a Gyor- lás Ferenc és Nyíró Simon közötti pernek a 1556. február 15-i jegyzőkönyvi bejegyzéséből derül ki, amely szerint a tiszttartó Gyóriás Ferenc fellebbezését nem fogadta el, mert kifutott az erre adott időből.20 A fellebbezés menetében a következő évtizedben változás állott be. Az általunk már idézett Debrecen monográfia nem adja meg pontosan János Zsigmond erdélyi fejedelem uraságának kezdetét a város fölött, és úgy véli, 1618-ig, Török István haláláig a város a család kezén maradt.21 Ellentmondanak e vélekedésnek az 1564. április 25-tel újra induló jegyzőkönyvek adatai, amelyek már május 2-án az erdélyi fejedelmihez kül15 DVMJ 1565-1566. 97/7., 111/2., 111/3. sz. 16 DVMJ 1568-1569. 246/5. sz. 17 Uo. 18 Herpay Gábor: Debrecen szab. kir. város levéltára diplomagyűiteményének regesztái. Debrecen, 1916. 253., 255. sz. 19 Uo. 295. sz. 20 DVMJ 1548-1549. 105/58.; 1552-1554. 483/11., 484/1., 488/2., 495/8., 496/2., 511/1.; 1555- 1556. 619/2., 645/2.; 1556-1557. 707/1. sz. 21 Debrecen története 1. 134-137. sz. 104
