Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)

I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK

Miután 1547-től korszakunkra nézve hat évtől (1558-tól 1563-ig) eltekintve fennmaradtak a város magisztrátusának jegyzőkönyvei, a fellebbezések alakulását jól nyomon követhetjük. Belőlük pontosan kiderül: kik birtokolták Debrecent, ugyanis egyrészt a birtokos teljhatalmából következett jurísdictio-ja, másrészt nyilvánvalóan nem kívánt lemondani a törvénykezésből származó jövedelméről sem. A földesúri szék fellebbviteli fórum jellegét számos 1547-ben keletkezett, és fellebbezésre oda került ügyből tanulmányozhatjuk.9

A földbirtokos, Török János bírói fóruma mellett azonban talán éppen Debrecen korábbi kiváltságainak még élő emlékéből adódóan Borbély Ferenc Deák Boldizsár elleni perét Budára fellebbezte, jóllehet végül nem jutott el oda. Az úr székéhez is felvitte, de ott nem lett végül pernyertes.10

Nemcsak a Budára vitellel kerülhették meg az úriszéket Debrecen polgárai. 1547- től a bírótól a város szenátusához — amely bizonyára már korábban létezett — is át lehetett termi a pert, amint ezt látjuk.11 A szenátus bírói fórumként működött egész korszakunkon át, jóllehet nem ezért keltették életre, hanem a bíró megválasztására, amint Török Jánosnak a város részére adott említett kiváltságleveléből kiderül.12 A 66 szenátorból álló testületről az 1552-1554. évekről készült regesztagyűjtemény bevezetőjének írója nem tudta eldönteni, hogy törvénykezési testület-e vagy valami más. A magunk részéről Iványi Bélával nem értünk egyet, aki az elektorok testületét külső tanácsként fogja fel. Az álláspontunk szerint a bíró széke mellett működő szenátusi szék a szenátorok, azaz tanácsbéli urak széke volt, amely a város ügyeit érintő minden lényeges kérdésben döntött. Sem külső tanácsról, sem valamiféle más fórumról nem kell beszélnünk a szenátussal kapcsolatban. Mások mellett állításunkat a magisztrátusi jegyzőkönyv 1566. február 28-i bejegyzése erősíti, amely szerint Deák Ferenc „a szenátori rendben és esküdtbírói tisztségben egynéhányszor szolgált és élt is”, továbbá forrásunk 1569- ben egy per helyéül a szenátori házat, más néven a városházát jelölte meg. A szenátus tehát a város tanácsa volt. A bíró széke mellett, amelyben a bíró maga vagy néhány esküdttársával együtt ítélt, így létezett a külön szenátusi szék, amelynek munkájában a fentieken kívül a szenátorok is részt vettek. Sőt találunk példát a teljes szenátus, azaz tanács bírósági ülésére is. Mivel a földesúr officiálisainak a perekbe avatkozását a város bírája megakadályozta, talán a várnagyi széket helyettesítette a szenátusé, amelyet azonban nem volt kötelező megjárni az úr székéhez jutás előtt, bár előfordult, hogy a tanácstól tovább vitték a pert János Zsigmond erdélyi fejedelem széke elé, mint 1567- ben Mészáros Miklós Hanáné asszonnyal szemben.13 Korszakunkban végig jóval kevesebb pert látunk fellebbezni a szenátus elé, mint az úriszékre.

A szenátorok testületé, amelyet peres ügyben a felperesnek kellett összehívnia,14 a fennforgó ügyből kiindulva nem egyszer elvi döntéseket hozott. Lehetővé tette például Deák Ferencnek Tassy Demeterrel szemben, hogy bár szenátori és esküdtbírói rendű,

9 DVMJ 1547. 57., 214., 340., 416., 438., 451., 475. sz.

10 DVMJ 1547. 450. sz.

11 Uo. 270. sz.

12 DVMJ 1552-1554. 377/2. sz.

13 Uo. 377/2. sz.; IvÁNYl B. 1924. 12. p.; DVMJ 1565-1566. 97/7., 111/2.; 1567-1568. 182/6.; 1568-1569. 285/8. sz. Vö. Debrecen története 1. 179-195. p.

14 DVMJ 1567-1568. 182/5., 232/1.sz.

103