Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
OEXEL JAKAB (1756–1808)
már megkapott értékeket. Mivel ezekben a kérdésekben nem tudtak megegyezni, elhatározták, hogy joghoz értő urakat kérnek föl döntőbírókul, akiknek feladata lesz ezekben a kérdésekben dönteni. Ezt a választott bíróságot azon év október 3-ra Zomborra hívják össze, amikor az örökösök mind ismét meg fognak jelenni. Közben azonban levélváltás útján igyekeznek álláspontjukat tisztázni és lehetőleg megegyezni, vagy legalább annyira tisztázni a kérdéseket, hogy a döntőbíróknak módjukban legyen a kérdésekben végérvényesen dönteni. Amely fél ezt a megállapodást nem tartaná be, illetve viselkedésével megakadályozná vagy hátráltatná a dolog elintézését, azt hibásnak jelentik ki, és az okozott költségek megfizetésére kötelezik. 3. A férfiörökösök kötelezettséget vállaltak arra, hogy az átmeneti idő alatt a birtokot úgy a maguk, mint a nővéreik hasznára legjobb tudásuk szerint fogják kezelni, és az 1802. november 1. és 1803. október vége között befolyó összes, bármi néven nevezendő jövedelmeket a legközelebbi összejövetel alkalmával pontosan vezetett számadással elszámolják. A megállapodás után a nővérek még egy ideig Zomboron maradtak és igyekeztek az ingatlanok megosztása tekintetében is egyezségre jutni, de az nem sikerült. Elutazásuk után levélváltással folyt tovább az alkudozás. A fivérek nevében 1803. július 8-án Jakab intézett kérdést a nővérek nevében tárgyaló Szentkereszty Leopoldhoz, hogy szögezzék le a nővérek végleges kívánságait. Szentkereszty július 29-én kelt levelében megírta, hogy hasonlóan az ingóságok elosztása tárgyában létrejött megállapodáshoz a nővérek azt kívánják, hogy a földeket osszák meg, és minden lány ugyanannyi földet kapjon, mint a férfiörökösök. Arra a kérdésre, hogy az örökhagyó életében az egyes örökösöknek adott összegek beszámítassanak-e az osztálynál vagy sem, úgy gondolják, hogy mindazon összegek, amelyeknek felvételéről nyugtát adtak, számíttassanak be az örökrészbe, ellenben azokat az összegeket, amelyeket férjhez menetelük alkalmával kaptak, de nyugtát róluk nem adtak, ne számítsák be, azokat külön ajándéknak tekintsék. Ezzel szemben hozzájárulnak ők is ahhoz, hogy Jakab azon 1000 forinton felül, amelyet a felesége mint móringot kapott, kapjon még 2000 forintot. Mátyás a házassági szerződésének teljesítése céljából 2500 forintot, János szintén 2000 forintot kapjon előre a közös hagyatékból, és csak ezek levonása után osszák a vagyont hat egyenlő részre, és minden örökös kapjon egy-egy részt. Amennyiben a fivérek ebbe nem mennének bele, úgy ezt az egyezségi ajánlatot semmisnek tekintik és a nővérek elleni esetleges perben nem használható fel, ellenben ezen utóbbi esetben a június 16-i egyezség 2. pontjában jelzett választott bíróság elé menjenek. Ily módon folytak az alkudozások, de megegyezni nem tudtak, mire november 12-én Szentkereszty Leopold egy igen éles - mondhatni, nagyon goromba - levelet intézett Jakabhoz, mint a fivérek legidősebbjéhez. Ebben mindenekelőtt szemükre vetette, hogy a június 16-i megállapodást nem tartották meg, amennyiben írásba nem fektették le kívánságaikat, az ingóságokért kikötött összegeket nem fizették meg a nővéreknek, a kitűzött időre pedig a választott bíróság előtt nem jelentek meg, és ezzel annak megtartását megakadályozták. Megemlítette azt is, hogy amikor apjuk, az öreg Mátyás halála 97
