Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
RÓNAY MIHÁLY (1871–1941)
ben fekvő egyetemi laboratóriumban megszólaltak a különféle sípok és szirénák, az egyetemi hallgatók pedig a líceum árnyékszékén keresztül rendeltetési helyükre juttatták azokat. Ezt mindenki, a főigazgató és a tanárok is tudták, de szemet hunytak reá. Ez a paradicsomi állapot az öreg Finály nyugalomba vonulása után megszűnt, de nem egészen, csak kissé óvatosabban csinálták, és két év múlva én is ezen az úton kaptam puskát. Misi az érettségi letétele után azonnal hazautazott Zomborra, majd a nyár vége felé Lipikre ment gyógykezeltetni magát, ahol aztán tökéletesen ki is gyógyult. Onnan szeptember 10. táján hazatérve megvalósította tervét, bevonult ezredéhez ténylegesítés végett. A 3-as huszárokat a nagyszebeni helyőrségből az aradi helyőrségbe helyezték át, egy osztály - 3 század - Aradon, és 3 Nagykikindán nyert elhelyezést. Misi október 17-én jelentkezett Aradon az ezredparancsnokságnál, és 23-án érkezett meg Nagykikindára, ahová vezényelték. Azonban csupán pár hónapig szolgált itt, mert 1893 januárjában áthelyezték a 9. huszárezredhez Sopronba. Miután a nyár folyamán letette a ténylegesítési vizsgát, 1893. november í-jei hatállyal tényleges tiszt lett, és Pozsonyba vezényelték ekvitációba [lovas-iskolába]. Ebben az időben igen derűs és víg leveleket írogatott, tehát boldognak érezte magát. Elment Magyaróvárra is, ahol akkor a gazdasági akadémián Bobor Gyula unokatestvérünk hallgató volt, persze, ott is nagy mulatozást rendeztek. Misi kapott ugyan atyánktól havi 100 Ft-ot, és anyánk is legalább 50 Ft-ot adott, minthogy én is annyit kaptam, ezen kívül volt a hadnagyi fizetése, de Misinek ez nem volt elég a víg életre, hanem adósságot csinált. Nyár végén, a nagy gyakorlatok után rövid szabadságra hazajött Zomborra, ahonnan valamikor szeptember vége felé vonult be ismét Sopronba, és elutazása előtti napon bevallotta atyánknak, hogy 4000 Ft adóssága van, amit rendezni kell. Ez bizony nagy csapás volt atyánknak, mert hiszen az életénél láttuk, hogy igen rossz anyagi körülmények között élt szegény. Arra, hogy valamelyik pénzintézettől szerezze meg a pénzt, gondolni sem lehetett, mert hiszen azoknak a hitele ki volt merítve, így Aladárhoz fordult, aki ki is segítette azzal, hogy ez a 4000 Ft egyedül majd Misi örökségét fogja terhelni. Míg Pozsonyban volt ekvitáción, történt, hogy báró Leonhardi Károly őrnaggyá lépett elő, és az í-es huszároktól a 9-es huszárokhoz helyezték át Sopronba, mivel pedig édesanyja Pozsonyban lakott Marianne lányával, Károly annak meglátogatására többször átrándult Pozsonyba. Az ekvitációban lévő 9. ezredbeli tisztek testületileg felkeresték Leonhardit, és tisztelegtek nála, mint ezredbeli feljebbvalójuknál. Ezen alkalommal ismerkedett meg Misi Marian- neval, akit 1894. március 26-án húsvétkor el is jegyzett. Ekkor édesatyánk már rosszul nézett ki, le volt nagyon soványodva, és édesanyánk figyelmeztetett is minket, hogy valami nem lehet nála rendben. Misi alig ment vissza ezredéhez, betegszabadságot kért, júliust és augusztus elejét anyánkkal együtt töltöttük Eggenbergben Graz mellett, aztán, mivel atyánk közben megjárta Abbáziát és Karlsbadot, onnan hazajövet megállóit Budapesten, hogy orvosokkal konzultáljon. Misi felutazott Budapestre, várta atyánkat, és akkor tudta meg az orvosoktól, hogy atyánknak tüdővésze van, és csak pár hónapja van 576
