Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)

RÓNAY LÁSZLÓ (1864–1909)

Az elmondottakból megállapítom, hogy az anyagi összeomlásnak az adott körülmények között okvetlenül be kellett következnie, és hogy azért az összes testvérek és Mari grószi egyenlő mértékben felelősek. A leányokat sem men­tesíthetjük a felelősség alól, mert hiszen ők sem voltak belátással, és követel­ték az örökrészüket, amelyet meg is kaptak, de azok nem állottak arányban a vagyonnal, hanem túl voltak méretezve. Nekik reálisan a fele összeg járt vol­na. Szegény Laci kezéből így kisiklott minden. A század elején Kamilla vette át a vezetést, és ő foglalkozott a dolgokkal, aki a szabadkai tanácsadói meghall­gatása után intézkedett. Laci csaknem búskomorrá vált, aztán később elkez­dett betegeskedni, az orvosok szívbajt állapítottak meg nála. Mint az orvosok közléséből tudom, szívbajjal senki sem születik, hanem az minden esetben szerzett bántalom, és rendszerint az ún. gyermekbetegségeknek (kanyaró, vörheny, esetleg diftéria) maradványa. Nem tudom, Lacinak ezek közül volt-e valamelyik betegsége, de valószínű, hogy igen, és onnan maradt neki vissza némi kis szívbántalma, amely aztán a sok és súlyos gond és izgalom következ­tében, amely szegénynek osztályrészül jutott, mind erősödött. Már évekkel halála előtt nagyon lesoványodott, majd Budapestre ment gyógyulást keresni, de az orvostudomány nem tudott rajta segíteni, és 1909. május 17-én, 45 éves 3 hónapos és 5 napos korában Budapesten meghalt. Holttestét hazaszállítot­ták Zomborra, és ott édesatyja mellé temették el a sírboltba.20 Alapjában véve jó kedélyű ember volt, és szeretett élni. Zomboron szokás­ban volt, hogy nagy ünnepek alkalmával a fiatalabb nemzedék a rokonokat a szentmise után sorra látogatta, és ott kedélyesen eltöltötték az időt ebédig. Emlékszem, hogy egyszer ilyen alkalommal Erneszt bácsiéknál a nagy ebéd­lőben összejöttünk nagyon sokan, és arról volt szó, hogy mi lesz sok-sok év múlva. Erneszt bácsi mondta, hogy ő most Zomboron a legidősebb családtag, de majd valamikor Aladár követi őt. Erneszt abban a hiszemben volt, hogy Aladár idősebb, mire Laci nevetve közbeszólt, mondván: „de már az csúnya világ lesz”, tekintve azt, hogy Aladár csak Laci halála után következett volna, ha ugyan mindketten megérték volna, hogy legidősebbek legyenek. Aladárral igen jó, bensőséges baráti viszonyban voltak, nem csoda, mert hiszen amellett, hogy közeli rokonok voltak, együtt nőttek fel és a természetük is talált. Midőn nyáron a szünidőkben otthon voltam, gyakran hívott, hogy menjek ki vele a gazdaságba, és én délutánonként többször is kimentem. Egy ilyen alkalommal, 1896-ban, midőn az Első Pesti Hazainál a nagy konverzio- nális kölcsönt felvettük, beszélgetésünk az anyagi helyzetünkkel függött össze, és abban a hitben voltunk, hogy a kölcsön segít rajtunk, és megszabadulunk a váltóadósságtól. Ekkor mondta, hogy most már mindenikünk külön-külön >9 Ennyit kellett volna kapniuk, de mint fentebb láttuk, a jelzett összegeknél mindig többet kap­tak. 20 Halálának oka szívbillentyű-elégtelenség, és ebből kifejlődött vízi betegség. A szívbillentyűin gennyes lerakódás keletkezett 1908 táján. Először fulladási rohamai voltak. Zomboron kezelték az orvosok, de miután a rohamok fokozódtak, 1909. április havában felment Budapestre a Vö­röskereszt kórházba, de ott sem tudtak rajta segíteni. 543

Next

/
Oldalképek
Tartalom