Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
RÓNAY LÁSZLÓ (1864–1909)
iáképpen már akkor alig volt tiszta vagyonuk. A gazdálkodást Dezső folytatta, aki édesatyja életében is gazdálkodott, de mivel az 1873. évi egész termés a végrendelet szerint Mari grószit illette, a fiúknak a terheken kívül semmijük sem volt, így amellett, hogy a rezsit kellett viselniük, a terhek kamatait és a testvéreknek és az anyjuknak az évjáradékot kellett fizetni. Mivel pedig jövedelműi nem volt semmi, természetesen adósságot kellett csinálni, amelyet Dezső úgy oldott meg, hogy a jövő évi termésre vette fel az előlegeket, azaz azt már előre eladta. A 70-es években különben is igen rosszak voltak, sok volt a fakadóvíz és a rozsda. 3. Nagy volt a család, mert volt a négy fiú, a négy leány és Mari grószi. Ezeket mind a birtoknak kellett eltartani, az pedig a fenti terhek mellett teljesen lehetetlen volt. Az egyetlen mód lett volna bérbe adni a birtokot, és a befolyó jövedelemhez mérni az életüket, de nem azt csinálták, hanem megfordítva, az életmódjukon nem változtattak, hanem a meghatározott életjáradékokat kiadták mindenkinek, pedig az a birtok jövedelméből nem tellett, tehát csinálták az adósságot. Igaz, hogy Laci erről nem tehetett, de később, midőn már felnőtt, akkor ő is ott folytatta, ahol a bátyjai abbahagyták. Miután a birtokát elárverezték, és azt felesége, Kamilla megvette, jogosnak vélt követeléseit Kamillára engedményezte, aki dr. Grubits Tivadar nagykikindai ügyvéddel 1906-ban pert indított Torontál megye volt árvaszéki elnöke, ülnökei, illetve - mivel azok már nem éltek - azok jogutódai ellen 320000 korona (160000 Ft) tőke és járulékai erejéig azon címen, hogy az árvaszék volt a hibás, hogy Laci kiskorúsága alatt a birtok eladósodott, szava- tosként pedig Torontál megye közönségét is perbe fogták. Ebben a perben a számítás alapjául szolgált, hogy a birtok holdanként átlagban 30 Ft-ot jövedelmezett tisztán. Ez természetesen egy minden alapot nélkülöző, és így merőben téves alap volt. Mivel pedig Lacira - állításuk szerint - 278 hold örökségjutott, ennek évi jövedelme 8340 Ft-nak kellett volna lenni, az ingóságokból reá eső értékét 8767 Ft-ra tették, ennek 5 % kamatát szintén jövedelemnek számítva 438 Ft-ot hoztak ki, összes tiszta jövedelmet tehát 8778 Ft-ra tették, amelyből levonták a Laci ellátására számításba vett évi 1500 Ft-ot, és az atyai terhek reá eső részének 1052 Ft-ot kitevő kamatát, összesen 2552 Ft- ot, amit levonva a fentebb kiszámított tiszta jövedelemből, kiszámították, hogy évi 6000 Ft-ot kellett volna Laci részére minden évben félretenni. Állították a keresetben azt is, hogy Dezső az 1873-1877. évekről egyáltalán nem adott be az árvaszékhez számadást, Lojzi pedig csupán az 1888. évben számolt el, tehát abban az évben, midőn Laci március 12-én elérte a 24. évét és nagykorú lett. Az árvaszék hibája volt - szerintük -, hogy a gyámot, tehát Mari grószit és a vagyonkezelő gondnokokat nem számoltatták el, és így mulasztást követtek el. Ezen állításokkal szemben a bíróság megállapította, hogy az 1877-1879. évi számadásokat Lojzi egyszerre adta be, a többi évekről egészen 1887-ig minden évben elszámolt, és a számadásokat úgy Mari grószi mint gyám, mint a kiskorú Józsi és Laci saját személyükben is elfogadták és aláírták. 1888. május 28-án az árvaszékhez beadott kérvénnyel az általa közösen kezelt vagyon539
