Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
RÓNAY LAJOS (1856–1901)
RÓNAY LAJOS (1856. június 21. - 1901. október 15.) Lajos, a családban e néven a második, Rónay (Oexel) Jánosnak és Karácson Emíliának volt a 12. gyermeke és legkisebb fia. Elemi iskoláit otthon, a gimnáziumot részben magánúton, részben Szegeden a piaristáknál végezte. Az érettségi letétele után, 1874-ben mint egyéves önkéntes bevonult a cs. és kir. 10. huszárezredbe, amely abban az időben Szabadkán és környékén állomásozott. Megszerette a katonaéletet, és elhatározta, hogy ténylegesíti magát, amely okból 1875/76-ban Bécsben katonai tanfolyamot végzett, ezt követően ismét ezredéhez vonult be, ahol báró Baumgarten Pali kapitány századához osztották be, amely Dorozsmán állomásozott. Ő maga beszélte nekem, hogy abban az időben hazulról mindössze 60 Ft havi pénzt kapott, amellyel ki is jött, soha adósságot nem csinált, de azért mindenben részt vett, és nem vont meg magától semmit. Igen rendes, takarékos ember volt, még fizetetlen ruhaszámlái sem voltak. Ruháit Turbók György szabadkai híres katonaszabónál csináltatta, és annak minden hónapban 20 Ft-ot, a suszternek 5 Ft-ot küldött, amely összegek idővel annyira felszaporodtak, hogy nem ő, hanem a szabó és a suszter tartozott neki. Jó ember volt, később, midőn a szabónál és suszternél lévő követelése már igen megszaporodott, sok jót tett azzal. Nevezetesen midőn unokaöccse, Borzecki Leó kikerült a morvafehértemplomi hadapródiskolából, és ezredéhez, a cs. és kir. 3-as huszárezredhez bevonult, Lajos, hogy öccsén és nővérén segítsen, Leó egész ruházatát fizette, s amikor Leó tiszt lett, a ruhák átalakításának költségeit ugyancsak ő fedezte. Sőt, még idegen méneskari fiatal, szegény sorsú tiszteknek is csináltatott egy-egy egyenruhát. A 10-es huszároknál szolgált mindaddig, míg szerencsétlenségére vérbajt nem kapott, amelyet abban az időben higanykenőcsökkel gyógyítottak. Őt is így kezelték, azonban vagy túl erős adagot adtak, vagy - állítólag - előírás ellenére kétszer alkalmazták egy napon, mindenestre higanymérgezést kapott, és igen súlyosan megbetegedett. Az itthoni kúra után hippik, majd Lindenwiese gyógyfürdőkbe ment, és vérbajától tökéletesen ki is gyógyult, de a higanymérgezés következtében az egyik lábát kismértékben húzta, olyan bénulás-féle módon. így nem maradhatott meg a huszároknál, hanem mint főhadnagy a 80-as évek közepe táján átlépett a méneskarhoz. Első állomáshelye Mezőhegyes volt, ahol a parancsnoka gróf D’Orsay Olivér ezredes volt, vele együtt szolgált báró Podmaniczky Béla és Szirmay István főhadnagy. Ebben az időben sokszor rándult haza Zomborra úgy nyáron, mint télen az Emília és Ernő napi vadászatokra. 1894 tavaszán lovasbaleset érte. Valami gyakorlat alkalmával a lova megbokrosodott, elragadta és az egyes táblákat sűrűn szegélyező fáknak vitte, ahol oly szerencsétlenül esett az egyik fának, hogy a bal állkapcsa összezúzódott. Több ízben kellett rajta súlyos műtétet végrehajtani, és sokáig gyógykezelték Budapesten a Vöröske524
