Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)

RÓNAY ERNŐ (1852–1913)

amely a mellékhelyiségeken kívül áll egy középső nagyszobából, és mindkét oldalán két-két szép lakószobából.

Erneszt kívánatos férj volt minden tekintetben, volt is, aki szívesen hozzáment volna, egyszer közel is volt már a nősüléshez. Ugyanis a 8o-as évek vége felé történt, hogy Vermes Gábor legidősebb leánya, Ella jegyet váltott Szabadkán egy Mukics nevű fiatalúrral, aki nagyon el volt adósodva. Ez az esküvő előtt kérte leendő apósát - aki igen gazdag ember volt -, hogy rendezze dolgait, amit azonban az öreg Vermes kereken megtagadott, mire Mukics főbe lőtte magát. Ella nagy bánatban volt, és felejteni elküldték Zomborra Móric bácsiékhoz, aki Vermesnek unokatestvére volt. Közben Ella két húga, Mária és Kamilla is felnőttek és férjhez menendők voltak, tehát ők is mind gyakrabban jártak Zomborra, ahol akkor Erneszt és Laci nőtlenek voltak. A Vermes-lányok szépek és kedvesek voltak. Erneszt forgolódott is Ella körül, de aztán meggondolta a dolgot, és mégsem nősült meg. A „Leányvár” tehát a mostani világháború végéig lakatlan maradt, és akiknek épült, Cili és Vilma sohasem költöztek bele, ámbár be is volt bútorozva. Használták azonban vendégháznak, amidőn igen sok vendég érkezett egyszerre, és egy évig Lajos is lakott benne, midőn a 90-es évek első felében egy évet szabadságra hazament. ‘3

Erneszt nem érezte hiányát a feleségének, mert anyja és annak halála után nővérei minden tőlük telhető módon igyekeztek kedvessé tenni az otthonát és gondját viselték. Midőn a gazdaságból hazament, akkor sem volt soha egyedül, különösen nyáron nem, amikor igen sok vendég volt a házuknál. Anyja öreg barátnői - mint a 175. oldalon láttuk - heteket töltöttek Zomboron, aztán Pista bácsiék és családja, ilj. János, Dóra és Dezsi minden nyáron hosz- szabb időre hazamentek. János is nőtlen korában a nyarakat otthon töltötte. Bizony, ilyenkor megtörtént, hogy húszán is ültek az ebédlőasztalnál, sőt még többen is, ha futó vendégek érkeztek, ami gyakran akadt. Visszagondolva ezekre a nyarakra, csodálkozom, hogy miként tudták azt a sok vendéget elszállásolni, különösen, mielőtt a leányvár felépült. Délutánonként, uzsonna után a család többi ágából is odamentek, akiknek éppen más dolguk nem volt, és este 9 óráig ott töltötték az időt. Az idősebbek Mili néni körében beszélgettek, a fiatalabbak pedig orosz kuglival szórakoztak. Futó vendégeknek igen gyakoriak voltak báró Gerliczy Feri és felesége, és Királyhegyesről is átrándul- tak Mili néni gyermekei, különösen Margit, Ilona, Boriska és Neszti. Nem láttam azonban soha Móric és Lajos bácsit, mint akkor hallottam, különösen Lajos bácsi és Mili néni nem szerették egymást. Az asszonyok, Luiza és Borcsa néni nem jártak át, egyáltalán, csupán férfiak szoktak odamenni, az asszonyok csak nagy ritkán.

Arra is emlékszem gyermekkoromból, hogy amennyire jó egyetértésben éltek a család férfitagjai, éppen annyira nem voltak jóban a nők, hogy miért, azt nem tudom megmondani. Mindez 1890 végéig volt így, mikor a különböző

‘3 A „Leányvár” építéséről és későbbi sorsáról lásd: Kiszombor története. Szerk. Marosvári Attila, i. m. II. 104-105.

363