Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
RÓNAY ERNŐ (1852–1913)
tak, János pedig, ki 1871-ben az óbessenyői kerületnek balközép (Tisza Kálmán) párti képviselője volt, addig, míg Ivándát el nem adták, ott gazdálkodott, nem nagy sikerrel. Ernő nehéz szívvel tett eleget anyja kívánságának, és hagyta ott a katonaságot. Mielőtt Bécsből elutazott volna, 1873. február 9-én, egy vasárnapi napon a kapucinusok templomában fogadalmat tett, hogy amennyiben sikerül megtartani neki az apjuktól örökölt birtokot az öröklött nagyságban, és anyja - ki a sok izgalom miatt ágynak dőlt - visszanyeri egészségét és hosszú életű lesz, úgy 1000 osztrák értékű forintot fog adományozni a zombori kegyúri templomnak. Ezt a fogadalmát 1899. március 10-én - midőn édesanyja 73. évében volt - oly módon teljesítette, hogy 68 db hitelszövetkezeti részvényt darabonkint 15 Ft, összesen 1070 Ft értékben adott át a plébánosnak olyan alapítvány létesítésére, hogy annak kamataiból a kegyúri templomot ünnepi alkalmakkor ékesítsék fel. Zomboron Scharmann vezetése és útmutatása szerint intézte a gazdaság ügyeit, miközben szakkönyvekből tanult, képezte magát és valóban híres, jó gazdává vált. Scharmann úgy rendezte a dolgokat, hogy először is az állatok legnagyobb részét eladták, és a honvédségtől vettek ki lovakat.2 Az ivándai birtokot, amely kb. 1200 hold terjedelmű volt, eladóvá tették, és azt Stern Bernát meg is vásárolta. Ily módon pénzhez jutottak, a Scharmann által előlegezett pénzeket 5 év alatt visszafizették, és így Ernő 1878-ban - miközben jól megtanult gazdálkodni - önállóan átvette az ügyek vezetését, s bár ekkor még sok adósságuk volt, de mégis rendezett viszonyok között gazdálkodhatott tovább. Bizony, szegény Ernőnek nehéz sorsa volt ezekben az időkben. Az alig 21 éves fiatalembernek át kellett venni a kb. 3600 holdas birtok kezelését rengeteg adóssággal, és neki kellett viselni az egész nagy család anyagi gondjait. Édesanyja, két nővére, Cili és Vilma, akik hajadonok maradtak, és fiútestvérei, Pista, János, Jenő és Lajos ellátása is az ő vállára nehezedett. Mert jóllehet Pista vállalt hivatalt, de csak kezdő fizetése volt, János az 1873-as képviselőválasztáson megbukott, így hazakerült. Jenő még jogász, Lajos még gimnáziumi tanuló, később huszár önkéntes volt a 10-es huszároknál. Életjáradékot kellett fizetniük Sarolta nővérüknek, aki 1869-ben ment férjhez kozárci Bor- zeczky Sándor ulánus kapitányhoz, akinek persze semmiféle vagyona nem volt, így az otthonról kapott segítség nélkül a csakhamar négy gyermekükkel nem tudtak megélni. Annyira nem, hogy a 70-es évek vége felé Sándor nyugalomba vonult, és az egész család Zomborra ment az öreg házba, ami igen nagy megterhelése volt a családnak. 2 Abban az időben a honvéd huszárezredek még nem voltak - egész éven át - teljes létszámúak, hanem csak keretlegénység szolgált, és csak nagygyakorlatokra hívták be a legénységet. A lóállomány azonban teljes volt, de így a sok lóval évközben nem tudtak mit csinálni, kiadták tehát megbízható gazdáknak oly módon, hogy minden évben 3-4 hétre a gyakorlatokra bevonultatták azokat, s amennyiben az illető gazda minden évben kifogástalan állapotban vonultatta be a lovát, úgy 5 év múltával tulajdonába ment át. 353
