Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)

RÓNAY ERNŐ (1852–1913)

RÓNAY ERNŐ (1852. június 20. - 1913. június 20.) Rónay Ernő Imre Rónay (Oexel) Jánosnak és nejének, Karácson Emíliának a 10. gyermeke volt. Zomboron született 1852. június 20-án. Gyermekkorát otthon, az atyai házban töltötte, gimnáziumi tanulmányait szintén Zomboron, magánúton végezte, a vizsgákat pedig Szegeden a piaristáknál tette le. Öccsé­vel, Jenővel egy osztályba jártak, és együtt is tettek 1871-ben érettségit, ami­dőn ő 19, Jenő 17 éves volt. Kisgyermek és serdülő korára estek a nálánál jóval idősebb nővéreinek férjhez menetelei, ami sok vendégeskedéssel járt, s amit szülei - igen vendégszeretők lévén - nagyon szerettek, és bátran megállapít­hatjuk, hogy soha nem volt a házuk vendég nélkül. Ő is igen szerette a vendé­geket, és egész életén át nagy házat tartott. Az egyéves önkéntesi évét azonnal az érettségi után, 1871/72-ben szolgálta le a cs. és kir. I. Ferenc József őfelsége nevét viselő 1. sz. huszárezredben, és­pedig az akkor Nagyszentmiklóson állomásozó századnál. Móric életénél lát­tuk, hogy az 1871/72. években a belvizek miatt igen rossz termés volt az egész Bánátban, tehát Torontálban is ínség állott be, és őfelsége elhatározta, hogy meglátogatja az ínséges vidéket, és május 6-án meg is érkezett hajón Török­becsére, ahol az akkori főispán, Rónay Móric nagy küldöttség élén fogadta, s onnan kocsin Nagykikindára hajtatott. A huszárezrednek egy osztálya - vagy talán az egész ezred is - oda lett vezényelve, így Ernő is - mint ő előttem egy alkalommal elbeszélte - századával jelen volt őfelsége fogadtatásán. Nagy- szentmiklós bizony nincs valami közel Nagykikindához, az ő százada egész éjjel masírozott, hogy korán reggelre megérkezzen. A legénység vadonatúj egyenruhában és lehetőleg ugyancsak új nyergekkel vonult ki. Ernőnek is új nyereg jutott, amely még igen kemény lévén feltörte, úgy hogy mire Nagy­kikindára érkeztek, már nagyon fáradt volt és igen rosszul érezte magát. Őfel­sége a Móricot és Prick alispánt ért baleset miatt késedelemmel érkezett Nagykikindára, ami Ernőnek meghosszabbította kínjait. Adig várta szegény, hogy leszállhasson a lóról. Az önkéntesi éve 1872. október í-jén véget ért, de ő annyira megszerette a katonaéletet, hogy elhatározta: ténylegesíteni fogja magát. Erre bizonyára az is ösztökélte, hogy tudta, miszerint a vagyonuk el van adósodva, így minél hamarabb olyan állásba kívánt jutni, amiből megélhet. Mivel abban az időben még úgy volt, hogy a tiszti vizsga letétele után, november elején kinevezték a volt önkénteseket tartalékos hadnagyokká, így amennyiben bevonult szolgá­latra, azonnal kapta a fizetést. Bent maradt tehát ezredénél. Nemsokára va­lami tanfolyamra felvezényelték Bécsbe, s itt kapta édesanyjának azon levelét, amelyben felszólította, hogy szereljen le és menjen haza a birtok kezelését átvenni. Erre azért volt szükség, mert akkor ment a család ezen ága tönkre, aminek többféle és sok évre visszahúzódó okai voltak, amelyeket atyjuk, Já­nos életénél bővebben ismertettem, itt csak egész röviden érintem. 350

Next

/
Oldalképek
Tartalom