Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
RÓNAY ALAJOS (1842–1894)
ka, aki Hadíy Imréné lett és Rónay Tibornénak édesanyja, és sokan mások. A fürdőzés - és már akkor a napozás - V2 í-ig tartott, amidőn mindenki sietett haza farkasétvággyal ebédelni. Midőn hazaérkeztünk, Laci már a kocsiról leszállás közben kiáltotta a szakácsnőnek: „Róza, tálalj!”, azzal sietett a szobájába tiszta inget és felsőruhát váltani, de mire a leves az asztalra került, ő is ott volt már. Illő, hogy megemlékezzek Rankovics Sándorról, aki a családnak hű embere volt és igen sok szolgálatot tett. Ő 1865-ben, egészen fiatalon mint töltésbiztos került Zomborra. Ott házasodott, elvette Simon Viktóriát, egy vagyonos gazda leányát, akitől két leánya, Ilona és Gizella született. Használható ember volt, és ha a család valamelyik tagjának valami dolgát - legtöbbnyire váltó rendezését - el kellett intézni, úgy „Sanyi” kocsizott be Makóra, ritkán Szegedre, és intézte el azt. A család váltóiról rendes jegyzéket is vezetett, aztán a lejáratkor figyelmeztette őket. Ha kártyajátéknál hiányzott egy partner, Rankovics kéznél volt. Ha betegség volt, orvosért kellett küldeni valami intelligensebb embert, vagy halálesetnél intézkedni, Sanyi elintézte. Rankovics szeretett jól enni, ezért fiatalabb korában tudta mindig, hogy melyik háznál mi lesz az ebéd, és ahol legjobban tetszett neki az étlap, ott maradt ebédelni, mindenütt szívesen látták. Később azonban, idősebb korában csaknem mindig Erneszt bácsiéknál ebédelt. Aztán értette a tréfát, különösen a fiatalok, mint a szellemes, eszes Józsi, akinek tréfái nem voltak bántok, sok tréfát űztek vele, amelyekért néha-néha megharagudott, de csakhamar kibékült, míg a kevésbé szellemes Emil inkább durva és bántó tréfákat engedett meg magának. Szegény Rankovics hűséges embere volt a családnak, és évtizedekig járta a bankokat és simította el a kisebb kellemetlenségeket, ha kellett, újabb kölcsönök szerzésében is sikeresen járt el. Midőn az a generáció, amelynek annyi szolgálatot tett, őseihez távozott, neki sem volt maradása. Ilona leánya Kocsis Ferenc kiszombori jegyzőhöz ment férjhez, majd felesége is meghalt, Kocsis pedig nyugalomba vonult és Budapestre költözött. Rankovics is eladta a házukat, és leányához meg vejéhez költözött fel Budapestre, ahol szűkös viszonyok között élte le hátralévő öreg napjait. Meghalt Budapesten 1909. május 7- én reggel 5 órakor 74. évében, és a Kerepesi úti temetőben temették el. Lojzi a téli hónapokban pár hetet rendesen fent töltött édesanyjánál Budapesten, amikor Laci egyedül maradt Zomboron. Itt voltak neki fiatalabb korából jó barátai, egyre emlékszem: Ágoston Józsi, aki az Első Magyar Biztosító Társaságnak volt egyik igazgatója, később országgyűlési képviselő. Felesége igen szép asszony volt, Kacskovics leány, mindketten dunántúli emberek. Lojzinak az öccsei és unokaöccsei után bizony a fiaival is volt elég baja. Misi, midőn a gimnázium V. osztályát kellett volna végeznie a nagybecskereki gimnáziumban, jó barátaival, akik nálánál 1-2 osztállyal fentebb jártak, valami nagyobb kilengést követett el, úgy hogy igen sok deák elégtelen osztályzatot kapott a magaviseletből, és a piarista rend vezetősége az egész piarista tanári kart kicserélte. Misit Lojzi kivitte Németországba, Heidelbergbe és később Stuttgartba, ahol másfél évig maradt, 1887 őszétől 1889. január közepéig. Úgy, mint annak idején Lacinak, Misinek is kitűnőt tett a németországi 336
