Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)

RÓNAY JÁNOS (1837–1905)

Amint láttuk, Rónay János az 1881-es országgyűlési választást követően kevés híján negyed századon át volt parlamenti képviselő, annak ellenére, hogy ebbéli ténykedése során különösebb aktivitást nem fejtett ki. Ugyanakkor kormánypárti képviselőként keveset hiányzott, és szavazatát, amikor kellett, mindig biztosította a parlamenti többséghez. Azon képviselők közé tartozott, akik nem zavartak sok vizet, de mindig ott voltak, amikor szükség volt rájuk a törvények elfogadásához. Abban az időben mamelukoknak, a miniszterelnök mamelukjainak hívták ezeket a képviselőket, akik a biztos parlamenti mandátum megszerzése, illetve - újraválasztásuk érdekében - a kormánypárti támogatás megőrzése végett minden szükséges (néha elvtelen) kompromisszumot megkötöttek. Rónay nem csak egy volt ezek között, de Mikszáth Kálmán jóvoltából egyike lett azoknak, akik ezt a típust nevesítették, megjelenítették az akkori újságolvasó magyar közvélemény előtt.

Mikszáth, aki 1887-től élete végéig, 1910-ig maga is országgyűlési képviselő volt, éveken át cikkekben és karcolatokban foglalta össze parlamenti tapasztalatait, gyakran cinikusan, máskor pikírt kritikával illetve és kifigurázva képviselőtársait, miközben sok esetben a kormány támogatójaként maga is megkötötte a saját kompromisz- szumait.29 Mikszáth előszeretettel alkotott típusokat, amelyekkel egy-egy képviselői mentalitást fémjeleztek. Ilyen típus volt számára Rónay János is, aki több esetben - általában hasonló szövegkörnyezetbe helyezve - név szerint visszaköszönt az író karcolataiban.

Első alkalommal egy 1883. október 10-i írásában tűnt föl, mint a mameluk-lelkű képviselők egyike, de talán a többieknél valamivel jobb színben föltüntetve: ,A z összes mamelukok között Rónay Jánosnak van a legjobb szíve. A többié tapló: lelkesülni már csak ő tud. De ő aztán lelkesül nemcsak az atya és a fiú istenért, hanem a szentlélekért is.” Mikszáth ezzel azt gúnyolta ki, hogy Rónay egyszerre adott igazat Tisza Kálmánnak egy fölszólalását követően, majd az ellenzéki Apponyi Albertnek és Irányi Dánielnek, akik Tiszáétól markánsan eltérő álláspontot képviseltek. „Ez azután a derék ember, gondoltam magamban - írta Mikszáth -, hogy megbecsüli a szépet, akárki mondja is! Van hát mégis egy mameluk, aki nem zárja el a szívét a benyomások elől!”Mivel ezt követően Rónay János mégis Tiszával szavazott, alkalmat adott Mikszáthnak, hogy kifejthesse: „Hála Istennek. Most legalább elmúlt a konfúzióm, ami Rónaynál megzavart. Többet ér nekem az a tudat, hogy még sincsen független gondolkozású mameluk, mintha Irányi akármilyen mennydörgő dikciót mond. ”3° * 30

29 Mikszáth politikához fűződő - meglehetősen ambivalens - viszonyáról lásd részletesen: Beke Albert: Egy meghasonlott lelkű ember: a politikus Mikszáth. Bp. 2004.

30 MKÖM 67. kötet. Cikkek és karcolatok XVII. 1882-1883. Bp. 1969.167-168.

302