Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
RÓNAY (OEXEL) ISTVÁN (1834–1902)
Midőn 1914-ben kitört a nagy háború, mint tartalékos hadnagy rögtön bevonult, és a 12-es huszárokkal azonnal ki is ment a harctérre. A háborúban szerencséje volt, sem meg nem sebesült, sem semmi más baja nem történt. A háború folyamán Ugocsa megyébe került ezredével, s ott Nagyszőlősön ismerkedett meg viski Lator Annával, akit eljegyzett, és hamarosan nőül is vett. Esküvőjük 1917. október 27-én Nagyszőlősön volt, Árpás Gyula zombori plébános adta őket össze. Bandi ekkor elhatározta, hogy a háború után hazamegy Zomborra gazdálkodni. De nem volt sem szorgalmas gazda, sem takarékos ember, pedig Ernő bácsi éppen azon elgondolásból tette meg őt egyik örökösének, mert tudta, hogy szűkös viszonyok között nőtt fel, és így azt remélte, hogy meg fogja becsülni a reá maradt vagyont, de bizony csalódott. Bandi a feleségével sem tudott kijönni, pedig Anni nagyon kedves, jó asz- szony volt, így több évi házasság után elváltak. Bandi pazarolt, úgy hogy hamarosan elúszott a nagy öröksége. Az 1925-ös gazdacímtár szerint 500 kát. holdas örökségéből még 405 holdnyi földterülete volt, döntőrészt (392 hold) szántó, melyből 303 holdat kishaszonbérben műveltetett.2 3 Kleitsch Mátyás plébános História Domus-beli följegyzése szerint azonban 1927-ben ebből „már egy barázda sem” volt a tulajdonábanß Hogy mire költötte el a pénzét és hogyan verte el örökségét, nem tudjuk. Valószínűleg ennek több oka volt. Adataink szerint a húszas évek elején banki tevékenységet végzett, 1923-ban ő lett az 1909-ben még Rónay Ernő által alapított Kiszombori Takarékpénztár Rt. vezérigazgatója.4 E pozíciót csak rövid ideig töltötte be, mert még ez év nyarán az akkor alakult új zombori pénzintézet, a Kiszombori Kereskedelmi és Iparbank Rt. igazgatósági elnöke lett. Az 1923. augusztus 11-én 10 millió koronás alaptőkével (melyben minden bizonnyal jelentős hányadot jelentett Rónay Endre részvényhányada) megalakult pénzintézet5 alapszabályában rögzített célja „pénzbeli előlegzések” és egyéb üzletek által a kereskedelmet, földművelést és ipart előmozdítani. Tehát a banki és áruüzlet minden ágát űzte. Sőt 1923-ban - megőrizve elsődleges pénzintézeti jellegét - beszállt a mezőgazdasági terménykereskedelembe is. Az 1924-ben zárult I. üzletév végén megtartott közgyűlésen részt vett a teljes igazgatóság. Tagjai: Deutsch Andor takaréktárt igazgató, livnói vitéz Hadfy Imre nyugalmazott gyalogsági tábornok, takaréktárt aligazgató, Jaczkó Artúr, Jaczkó Emil malomigazgató, Csányi István, Elek Gyula, Lieszkovszky Vladimir, Rónay Endre, Katkits József, mindannyian makói lakosok. Ez összesen 8 részvényes, akik 850 db részvényt tettek le, ezzel az alaptőkének 85%-át 2 Magyarország földbirtokosai és földbérlői (Gazdacímtár). A100 kát. holdas és ennél nagyobb földbirtokosok és földbérletek az 1925. év eleji adatok alapján. Bp. 1925. KSH. 85. 3 História Domus. i. m. 29. 4 Nagy Magyar Compass 1922-1924. Bp. 1925.1. rész. 465. 5 Magyar Pénzügyi Compass 1923-1924. Bp. 1924. II. rész. 315-316. 285