Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
RÓNAY (OEXEL) MÓRIC (1813–1890)
a főispáni méltóságról mondjon le. Móricot mélyen lesújtotta ez a felszólítás, mert - mint Emil írja - ilyen elismerést ő, ki 40 esztendő óta szolgálta a megyét, ilyen igazságtalan eljárást, melyet vele szemben tanúsítottak, nem érdemelt meg. Móric azonnal beadta a lemondását, melynek elintézéseként őfelsége 1873. október 24-i kelettel, buzgó szolgálatainak elismerése mellett, saját kérelmére állásáról felmentette. Móric október 31-i kelettel búcsúiratot intézett a törvényhatósági bizottsághoz. A Temesi Lapok szép vezércikkben méltatta Móric érdemeit, és többek között ezeket írta: „Mindenek előtt tekintetbe kell vennünk azt, hogy Rónay Móricz úr egy olyan megye élén állott, melyet pártoskodások jellemeznek, melyben a jobb és bal oldal, nemzetiségi agitatio, és sértett családi érdekekből keletkezett ellenkezés volt napirenden. E jelenségek kellő tekintetbevétele és lehetőséges egyensúlyozása volt a főispán egyik legfontosabb és egyúttal leg- terhesebb feladata. Állásának jellemzésére szolgáljon az, hogy egy olyan megyében, hol mint pl. Temesben, az egész közönség egy pártot képez, egy nézetet vall, vagy hol kormánypárt és csak egy ellenzék állnak egymással szemközt, ott könnyű a kormány érdekeinek képviselete, mert a főispán az ő hatalmi körébe vágó jogainak ésszerű használása által könnyen egyesítheti a különböző érdekek szálait, és könnyen elérheti azt, hogy a kormány intention alapuló terveit a többség mindenkor támogassa. Ily körülmények között az elismerés valóban megillette Rónay Móricz urat, mert úgy a legutóbbi képviselő választásnál, mint az alispáni szék betöltésénél a kormány, illetőleg a Deák-párt részbeni győzelmét tudta kiaratni, és jól lehet, az Omladina Nagybecskereken fészket csinált magának, ennek befolyásától a megyét mentve tartotta. Azonban a fontos és terhes állást a Pancsova körüli volt határőrvidéki községeknek Torontál megyéhez történt csatolása még nehezebbé tette Rónay főispán helyzetét, aki a fennforgó körülmények miatt az az előtti Torontálban is csak nagy nehezen felelhetett meg feladatának, oly helyzetbe hozta, hogy a Torontálhoz csatolt részekre alig terjeszthette ki figyelmét. Mindennek dacára a királyi kéziratban foglalt elismerés teljességgel megilleti a visszalépő férfiút, kiről feljegyezhetni azt, hogy nem nagy eclet-vel és zajjal, de csendben, békítőleg és kiegyenlítőleg végezte kitűzött feladatát.” Ezzel azonban még nem zárult le végleg főispánsága, mert utókövetkezményként Issekutz Antal pádéi és ittebei földbirtokos és rákóczi Parcsetich Zsigmond honvédezredes barátait felkérte, hogy Dániel Jánostól és Balás Frigyestől kérjenek elégtételt, mert nekik tulajdonította az ellene a Torontálban indított hajszát. A Dániel János-féle ügy békésen intéződött el, miután ő kijelentette, hogy a cikkeknek a megjelenésében semmi része nem volt, Balás azonban elfogadta a kihívást. A segédek harcképtelenségig vívandó kardpárbajban állapodtak meg, és helyszínül Ittebét jelölték ki, ahová a felek segédeikkel együtt meg is érkeztek. A párbaj november 16-án ment végbe, amiről felvett jegyzőkönyvet úgy a Torontálban, mint a Temesi Lapokban közzétették. Móric két kisebb vágást kapott a jobb csuklójára, míg Balás 4 sebet, melyek közül a felső kézfején kapott súlyos volt, minek folytán beállt a harcképtelenség. A felek a párbaj után nem békültek ki. Balás Frigyes segédei voltak: 239
