Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
RÓNAY (OEXEL) MIHÁLY (1813–1873)
vármegye főispánjává a népszerű Kárász Bénit nevezték ki, amit az egybegyűltek óriási örömujjongással fogadtak. A kinevezési okmány felolvasása után Kárász az esküt letette.18 Dobossy a közhangulat hatására előterjesztette, hogy noha a tisztújítás a legközelebbi országgyűlésig nem tartható meg, látván azonban, hogy a megye közönsége az eddigi tisztviselők helyébe másokat kíván, úgy a maga, mint tisztviselőtársai nevében lemond. Ezt a közgyűlés nagy éljenzéssel vette tudomásul. Temesváry István első alispán, akit már a közgyűlés előtt felszólítottak, hogy mondjon le, de ezt nem tette, hanem a gyűlésen is megjelent anélkül, hogy nyilatkozott volna, nagy bosszúsan a gyűlésből eltávozott. Temesváry ezért a szabadságharc leverése után, midőn rövid időre ismét hatalomhoz jutott, bosszút állt. Kárász főispán kijelentette, hogy a vármegye tisztikar nélkül nem hagyható, miért is azonnal tisztújítást tartott. A főispáni jelölést követően az új tisztikart közfelkiáltással választották meg, természetesen valamennyit a haladó pártból. Első alispán Rónay Mihály lett, a tiszáninneni vezető szolgabíró pedig Bene Lajos.19 A május 2-ai vármegyei gyűlés mindemellett az új törvényeknek megfelelően megalakította a vármegyei hatóság ideiglenes gyakorlására hivatott megyebizottságot, megalakította a követválasztások lebonyolításához szükséges központi választmányokat, az újonnan megválasztott szolgabírák átvették az úriszékektől az igazságszolgáltatást, és megalakítottak a polgári peres ügyekben illetékes polgári törvényszéket, melynek elnöke Rónay Mihály első alispán, valamint a büntető ügyekben illetékes büntető törvényszéket, melynek elnöke Kis Dániel táblabíró lett.20 Ezt a választást a belügyminiszter június 4-én kelt rendeletével megsemmisítette, minthogy ezen a gyűlésen csak a törvények kihirdetésére és az állandó bizottság választására voltak jogosultak, és mivel az 1848. évi XVII. te. értelmében a vármegyei tisztújító székek a jövő országgyűlés intézkedéséig nem voltak megtarthatók. Nagy öröm lett erre a mellőzött, régi tisztviselők táborában. Temesváry és Dobossy visszahelyezésüket kérték és az új választásokig valóban el is rendelték ezt. Azonban közben a rácok délen több helyen fellázadtak, így Nagykikindán, Óbecsén, Eleméren stb. magyar vér is folyt, s a belügyminiszter a megválasztott tisztikart megerősítette, mert veszélyesnek találta, hogy a vármegye csak egy pillanatra is állandó tisztikar nélkül maradjon.21 18 Kárász Béni főispán székfoglaló beszédét lásd: uo. 453-454. >9 Zsilinszky Mihály: Csongrádvármegye története i. m. III. 194-196., Molnár László: Csongrád vármegye közigazgatási szervezetének átalakulása 1848-1871. i. m. 138., Hódmezővásárhely története. II. 1. rész. A polgári forradalomtól az őszirózsás forradalomig. 1848-1919. Főszerk. Szabó Ferenc. Hódmezővásárhely, 1993.18. 20 Zsilinszky Mihály: Csongrádvármegye története i. m. III. 196-197., Molnár László: Csongrád vármegye közigazgatási szervezetének átalakulása 1848-1871. i. m. 139. 21 Zsilinszky Mihály: Csongrádvármegye története i. m. III. 199. 184
