Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
RÓNAY (OEXEL) MIHÁLY (1813–1873)
ellenzéket megtörje. Beiktatásakor Bene kijelentette, hogy őfelsége a megye azon határozatát, amelyet Földváry alatt az adminisztrátori rendszer ellen hozott, „erő nélkülinek nyilvánította”. 1846. április 27-én tisztújító közgyűlést is tartott, amelyen olyan nagy volt az izgalom, hogy csak katonai fedezettel lehetett megtartani. Bene alapos munkát végzett, a haladó párt embereit mind kibuktatta állásaikból, a népszerű alispán, Kárász Béni is kibukott, illetőleg törvényszéki táblabírónak választották meg, amit természetesen nem fogadott el. Helyébe első alispán Temesváry István lett, második alispán Do- bosy Lajos, főjegyző Vidovich Mihály, aljegyző Müller Lajos. Kibukott állásából Rónay Mihály is, és helyette a tiszáninneni járás vezető szolgabírója lett Örlössy Ferenc és Müller János, esküdt Mihálfi Ferenc. Kibukott szolgabírótársa és sógora, Bene Lajos is.12 Midőn a megyegyűlésről Kárász Béni és Rónay Mihály Szegedre hazaérkeztek, a szegedi kaszinó jogász fiatalsága, a céhek és a polgárság május 3-án fáklyás zenét rendeztek a tiszteletükre. Ezrekre menő közönség vonult az ablakaik alá. Kárász Benőt, Dáni Ferencet és Rónay Mihályt Wagner Károly fiatal ügyvéd üdvözölte. Tisztelgés után az Alsóvárosi Társadalmi Egyesületben lakomára gyűltek össze, ahol a megyei ellenzéki nemesek is nagy számban jelentek meg. A hazafias pohárköszöntők egymást érték, és köztük Oszt- rovszky József dikciója viharos hatást keltett, ő nemes magyarcsékei Korda János táblabírót, a megyei nemesség egyik vezetőjét és a város hangadó polgárát üdvözölte, aki akkor egyszersmind a szabadelvű polgárság vezére és a lezajlott tüntetés és lakoma rendezője volt.13 Elkövetkezett azonban 1848. március 15., amely eseményekből a csongrádi udvari párti politikusok is megérezték, hogy az ő napjuk lealkonyult, különösen abból, hogy az első felelős minisztériumban Klauzál Gábor, a megye egyik mellőzött követe és a megyei szabadelvű párt egyik vezető egyénisége is miniszter lett. Az 1848. március 31-én Szegváron megtartott vármegyei közgyűlésen sem Bene József főispáni helytartó, sem Temesváry István első alispán nem jelent meg, hanem megbízták Dobossy Lajos másodalispánt az elnökléssel. E gyűlésre oly nagy tömeg gyűlt össze, hogy nem fértek be a terembe, hanem a megyeháza előtti nagy téren a szabad ég alatt állottak. Nagy lelkesedéssel vették tudomásul a kormánytól érkezett különféle rendeleteket, különösen azt, amelyben a miniszterelnök elrendelte, hogy a béke és rend fenntartására a közgyűlés egy állandó választmányt küldjön ki, amelynek feladata lesz az átalakulási mozgalmakat figyelemmel kísérni, az esetleg mutatkozó zavargásoknak elejét venni és a nemzetőrséget felállítani. Az összegyűlt tömeg, amelyben voltak olyanok is, akik nem voltak a közgyűlésnek tagjai, lelkes hangulatban kiáltotta: „Éljen a béke! Éljen a szabadság!” A kívánt bizottságot [Csongrád Megye Közcsendi Bizottmányát] is azonnal megválasztot12 Zsilinszky Mihály: Csongrádvármegye története i. m. III. 93-95. « Dr. Czímer Károly: A Szeged-Belvárosi kaszinó százéves története i. m. 56-57. Czímerforrása: Reizner János: A régi Szeged. I. A negyvenes évek és a forradalom napjai Szegeden. Szeged, 1884. 74-75. 182
