Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
ELŐSZÓ
Az Országos Köztársasági Párt megalakítására már 1912 derekán megindult a szervezőmunka. Az alakuló gyűlést Budapesten 1912. pünkösd hétfőjére (május 24-re) tűzte ki a szervezőbizottság. A budapesti bizottság tagjai szabályszerűen bejelentették a rendőrkapitányságon. Boda Dezső főkapitány azonban betiltotta a gyűlés megtartását. A véghatározat ellen beadott fellebbezést, amelyet a m. kir. belügyminiszterhez nyújtottak be, Jakabffy államtitkár elutasította helyben hagyva a rendőrkapitány határozatát. Ezután nem maradt más lehetőség, minthogy bejelentés nélkül 1912. szeptember 7-én Budapesten a Wurglics vendéglő különtermében este 9 órakor megtartották az alakuló ülést. A párt elnöke Nagy György, tiszteletbeli elnök Szappanos István, az Országos Függetlenségi Balpárt elnöke, alelnökök: Espersit János makói ügyvéd, Jánossy Zoltán debreceni református lelkész és dr. Szacsvay Gyula kézdivásárhelyi ügyvéd, a párt pénztárosa a vásárhelyi Szabó Imre református tanító lett. A negyven tagú választmányban hárman szerepeltek Hódmezővásárhelyről: Bodrogi Sándor, az Újvárosi Olvasókör elnöke, Gravátz Ferenc szerkesztő, Kovács József, a Hódmezővásárhelyi 48-as Párt elnöke.7 A progresszív függetlenségi gondolat egyetlen önálló szervezetének tekinthető párt megalakulása után nyomban elkezdődött a szervezés a tömegbázis kiszélesítésére. Elsősorban az Alföldön és Erdélyben, a párt vezetőinek lakóhelyein alakultak pártkörök. Gyakori volt az is, hogy a pártot a függetlenségi pártkör képviselte, különösen ott, ahol a pártkör elnöke tagja volt a Köztársasági Pártnak, mintegy tanúsítva az igazi függetlenségi gondolat és a köztársasági eszme szoros összefüggését. Rövidesen Párizsban és Bostonban is megalakult a párt ottani fiókja, és kapcsolat létesült az olasz és portugál köztársasági párttal. Magyarországon több mint 30 városban alakultak meg a párt helyi szervei. Az 1912-13. évi események bizonyították, hogy a 48-as függetlenségiek fontosnak tartották az ország demokratizálását. Követelték az általános, egyenlő és titkos választójogot. Tisza István házelnökké történő kinevezése és az ellenzék működését akadályozó intézkedések ellen a népgyűlések sokaságát tartották az országban. 1912. június 23-án Hódmezővásárhelyen szerveztek nagygyűlést, amely a Kossuth téren zajlott. A Kossuth Lajos pártkör, a Függetlenségi Párt és a Szociáldemokrata Párt nagyszabású közös gyűlésén Kun Béla, Holló Lajos ogy.-i képviselők, valamint Garbai Sándor a Szociáldemokrata Párt központi vezetősége nevében beszéltek. A köztársaság éltetése után elfogadták a Nagy György által előterjesztett határozati javaslatot, amely elítélte a véderőjavaslat erőszakos elfogadását, az ellenzéki képviselők elleni erőszak alkalmazását a parlamentben, kívánta az alkotmányos szabadságon esett sérelem megtorlását, követelte az igazi népképviselet biztosítását az általános, egyenlő és titkos választójog törvénybeiktatásával. A fegyverkezés és a háborús készülődés elleni társadalmi mozgalmat 1912-ben a balkáni háborúk kitörése igazolta. A háború megindulása után az Inernacionálé felhívta a szociáldemokrata pártokat, hogy tiltakozzanak a háború ellen. Ennek keretében 1912. október 6-án Hódmezővásárhelyen mintegy 2000 polgár és munkás vonult fel a Szabadság térre békegyűlésre, amelyen Pósz Jenő, a párt központi vezetőségének küldötte és Nagy György beszélt. Hangoztatták, hogy a magyar nép érdeke nem a háborút kívánja, hanem a jogfosztottság megszüntetését. Az elfogadott határozat követelte, hogy az osztrák-magyar kormány, a monarchia diplomáciája ne döntse az országot a háborúskodás végzetes szerencsétlenségébe. 1913. január 12-én az ország 36 városában, köztük Hódmezővásárhelyen is gyűlést tartottak a Lukács-kormány választójogi törvényjavaslata ellen. Altalá16
