Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
KÉSEI KURUC
Most egy esztendeje a reánk borult abszolutizmusnak fekete képű, bus éjszakájában e sirhoz zarándokoltunk, hogy szent imában áldást kérjünk a nemzeti küzdelem vezéreinek áldott munkájára, s megátkozzuk azokat, kik édes hazájuk ellen esküszegően, gonoszul pártot ütöttek; elzarándokoltunk volt, hogy Gábor Áron lelke ihlesse meg a lelkünket, edzze akaratunkat, erősitse elhatározásunkat, nemesítse hazaszeretetünket. Az éjszaka elmúlt. Az éjszakát felváltó hajnalban egy biztató jövendő hajnalán ime újra összegyűltünk e szent sírnál, hogy bizonyságot tegyünk arról, hogy a székely ágyuhős szelleméhez hivek maradtunk, emlékéhez méltók voltunk, eljöttünk ide, hogy hóditó példáján lelkesedjünk, eljöttünk, hogy a kegyelet oltárán bemutassuk áldozatunkat. Reánk virradóit jobb időknek hajnala, de hosszú még a nap! Kizöldült reményeink vetése, - de messze még az aratás. Az ígéret földjét, a független Magyarországot még csak látjuk, — de még nem a miénk! Gábor Áron lelke még nem pihenhet! Jaj lesz nekünk, ha megmámorosodva a pillanatnyi sikertől, puha nyugalommal pihenünk! Jaj lesz nekünk, ha elbizakodva a futó győzelemben, hevertetjük az alkotmányos harc fegyvereit! Jaj lesz nekünk, ha a diadalmason meglobogtatott nemzeti lobogót letesszük kezünkből! Most kell, hogy előttünk ragyogjon Gábor Áron példája! Erőseknek, kitartóknak, bátraknak, önzetleneknek kell lennünk. Készülnünk kell Gábor Áron emlékének méltó megünneplésére. Méltóan csak úgy ünnepelhetjük a Gábor Áronok, a szabadság hősök emlékezetét, ha független ország szabad polgárai leszünk. Egyedül az az ünnep lesz méltó a székely ágyuhős emlékéhez, ha a király, mint legelső magyar ember az ünneplők sorában áldoz Gábor Áron a legelső székely ember áldott emlékének; a független Magyarország magyar tüzérei, magyar vezényszóra a hős vezér sírja előtt üdvözletre zenditik ágyúikat, s hódolattal meghajtják e sir felett nemzeti dicsőségünk háromszinű szent zászlóját. Erre az ünnepre kell készüljünk! Az éjszakának elmúlása tettre, munkára kell serkentsen. Dolgoznunk kell! A nemzeti élet egész mezején munkás, becsületes, önzetlen kezekre van szükség. A földmives ekéjével, az iparos kalapácsával, gyalujával, vésőjével, a katona fegyverével, hivatalnok a tollával nem csak a mindennapi kenyeret kell, hogy megszerezze. Nem szabad, hogy lelkét egészen betöltse az önszeretet, hanem abban élnie, uralkodnia kell egy tisztább, egy felemelőbb érzésnek is. Annak az érzésnek, hogy ő egyszersmind gyermeke az édes Hazának is, s ekéjével, szerszámával, fegyverével, tollával kötelessége az alkotmány megerősítésének, a szabadság biztosításának, a függetlenség vára felépítésének nehéz, de dicsőséges munkájában is részt vennie, s kötelessége a nemzet hivó szavára vérével, életével is leróni édes Hazája iránti szent tartozását. Ha ilyen érzés tölti el diadalmasan lelkünket, ha mindnyájunkat megihlet Gábor Áronnak lelke, ha megtanuljuk példájából, hogy csak az, ki a halál félelme nélkül munkásán él, s az élet szeretete mellett dicsőségesen tud meghalni, csak az tölti be híven emberi hivatását. Csak az igaz gyermeke a Hazának, csak az méltó honfitársainak szeretetére, az utókornak hálás emlékezetére: akkor bizton remélhetjük, hogy teljesedni fog az a szent- séges törekvés, valósággá lesz az az igazságos vágy, melyért az eresztevényi temető hal72
