Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
KÉSEI KURUC
zafias meggyőződésének törhetetlen hirdetéséért 1837. május 4-től 1840. május 1-ig fogságban szenvedett át. A kiszabadulása után 1840 junius 25-én Sátoraljaújhelyen tartott beszéde ékesen szóló bizonyítéka ennek. Ekkor mondja Kossuth: „Én Uram, én Istenem, hálát adok tenéked, hogy meleg szivet adtál szeretni e hont, miszerint szűk körömből is tehettem annyit ügyében, hogy üldözésre érdemesnek tartsanak.” Ennek a szűk körnek keretei mindig szélesedtek, de a megnyilatkozott szív utolsó dobbanásáig megőrizte a Haza iránti hűséges, önfeláldozó gyermeki szeretetét. Csak csodálni lehet, ámde nem bírálni az államférfim bölcsességnek, a Hazaszeretetnek azon zengő megnyilatkozásait, melyek Kossuthnak a közteherviselésről 1847. november 29-én, részek visszacsatolásáról 1848. január 14-én, a független felelős minisztérium alakításáról március 18-án, a megyei rendszernek népképviseleti alapra fektetéséről április 2-án, az ujoncozási tömegjavaslatról szeptember hó 16-án, a függetlenségi nyilatkozat alkalmával 1849. április 14-én tartott beszédeiben megcsendülnek. Míg csak napjainkban, az alkotmányért, törvényes szabadságunkért folyó küzdelemben látjuk a maga teljes fényében Kossuth államférfiul bölcsességét, melyre ragyogó világot vet Földváry Mihályhoz,13 Pestmegye alispánjához intézett levele, melyben annak történeti adatokkal igazolt kimutatása után, hogy 1729-től 12 évig, 1741-től 10, 1751-től 13, 1765-től 25, 1811-től 14 esztendeig nem volt országgyűlés. S igy a nemzetet az alkotmány fentartására a megyei szerkezet tette és teszi képessé, addig másfelől szónoki nagysága leginkább az 1849. április 14-én Debrecen város nagytemplomában tartott beszédéből világlik ki, mely beszéd hatása alatt a képviselőház a habsburg - lotharingiai háztól való elszakadást mondotta ki Kossuth Lajost Magyarország kormányzójává választotta. Ebben a korszakalkotó beszédében a történettudós ismeretével a próféta illetével mondja Kossuth: „Vigyáznunk kell, hogy a magyar nemzet ne essék vissza régi nagylelküségi hibájába, miszerint annyiszor megcsalva nemzeti életének legbecsesebb erejében, any- nyiszor megtámadtatva, ha kényszerítve volt is fegyvert fogni nemzeti létéért, le nem igáztatott ugyan soha az ellenség fegyvere által igazságos harcában, de mindig elvesztette harcának gyümölcsét túlfeszített nagylelkűsége által. ” Mintha csak a mi fájdalmunkat, napjainknak keservét panaszolná Kossuth: „Ha látjuk, hogy Isten a jó létnek, a boldogságnak minő elemeit adta e földnek: ha látjuk mennyi munka és szerzési kedv, és egészséges ifjú erő van e népben, s végig nézünk az országon, keserves fájdalomban kell elmerülni az embernek a múlt előtt. Mily borzasztó végzet volt az, hogy a boldogság annyi elemeivel e jobb sorsra érdemes népnek, oly szegénynek, oly nyomorultnak kellett lennie, mert vérének az önkény támogatására, idegen nemzetek rabigába fűzése végett kellett omlani, s keserves, véres verejtékének az ausztriai udvar végtelen s a népnek szabadságával ellenkező szükségeinek fedezésére kellett fordítani.” Reá mutat Kossuth a magyar nemzet szegénységének okára: „Nem engedték meg, hogy nálunk fejlődjék ki az erős vagyonsosság, mert féltek, hogy ha majd vagyonosabbak leszünk, nem fogunk akarni szolgák lenni.” Igazán a szive zendül meg ajkán Kossuthnak azokban a beszédekben, melyekben az abszolutizmust visszaverni törekszik, melyekben a szabadságot, a népfelséget védi. 13 Földváry Mihály: pestvármegyei alispán, 1878. Bosznia s Hercegovina elfoglalása alkalmával a kormány rendeletéinek végrehajtását megtagadta, a vármegye részéről előfogatokat nem adott: a vármegye e tárgyban tartott zajos közgyűlésén ő is megjelent s az ellenzéki eljárás védelmére kelt. 51
