Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
SUPPLEMENTUM
a második köszöntésre. Majd több zenekarral kiegészülve 90 fős lovas bandérium kísérte be a neves vendéget a városközpontba. A fellobogózott főutcát nagy tömeg lepte el. Hogy a város ünnep színhelye, azt a házakra kirakott zászlók, este pedig a kivilágítás - az ablakokba kirakott gyertyák - jelezték. A Kossuth-ünnepségeken, az azonosulás félreérthetetlen jeleként, a város központi tereitől távol fekvő utcák házain is megjelentek a zászlók. Ugyancsak a nagyfokú azonosulásra utal az, hogy olykor a város kereskedői az ünnep idejére bezárták üzleteiket, s a megyeszékhelyen arra is volt példa, hogy a kirakatokat az ünnepnek megfelelően dekorálták. A települések által szervezett nagy ünnepeken a szónokok a város, a megye vezető tisztségviselői közül kerültek ki. Olykor a lelkészek valamelyike kapta a megtisztelő megbízást. A nagyszabású ünnepeken, amilyen a három központi színtéren zajló békéscsabai szoboravatás volt 1905-ben, megszólalt a város bírája, az ünnepi istentiszteleten nagy ívű beszédet mondott az evangélikus felekezet egyik tekintélyes lelkésze, majd a városházán a község első jegyzője következett. A szobor előtti téren a szerző tolmácsolásában elhangzott egy óda, azután a megye békéscsabai születésű alispánja mondta el gondosan felépített beszédét. A Himnusz elhangzása és a szobor leleplezése után röviden megszólalt Kossuth Ferenc is. Tehát általában ezeken az ünnepeken az adott helyi társadalom egészét képviselő személyek kerültek beszélő pozícióba. Milyen Kossuth-kép jelent meg a sokak által hallgatott, s élményként megélt ünnepi beszédekben? A beszélők szinte kivétel nélkül a szakrális szférába helyezték Kossuthot. Volt olyan szónok, aki áttétel nélkül a Megváltó szerepében láttatta őt. „Ma száz éve Monokon - kezdte beszédét a gyulai centenáriumi ünnepség szónoka — egy kicsiny faluban, egyszerű, szerény nemesi kúriában a családi boldogság tiszta verőfénye ragyogott... Ki gondolta, ki sejtette volna, hogy ez a verőfény nem egy család öröme, nem egy család boldogsága, hanem egy ország, egy egész nemzet tündöklő napja leend; hisz semmi égi jel nem tudatta, hogy századokon át elnyomott szenvedő népünknek, szegény magyar hazánknak megváltója született.”47 A koncepciózusán felépített beszéd bevezetőjében a szónok a vallás és a haza fogalmát mint egymást feltételező eszméket összekapcsolta, hangsúlyozva, hogy egyik a másik nélkül nem létezhet. Az orosházi ünnepi szónok a bethlehemi csillagra utalva ugyanezzel a toposszal indította beszédét: „Magyarország egén is megjelent 100 év előtt egy fényes csillag, mely a monoki Kossuth lak fölött tűnt fel, s onnét kiindulva futotta meg pályafutását Magyarország égboltozatán!”48 A protestáns lelkészek beszédeiben e fordulat akként jelent meg, hogy „Kossuth Lajost... a nemzetünknek ajándékozta a gondviselés”.49 A szónokok — ugyancsak egy jól ismert vallási archetípushoz köthetően - rendszeresen megjelenítették Kossuthot a százados sötétség oszlatójaként, azaz a fényhozó szerepében. Gyoma ezt a képet a Kossuthnak ajándékozott díszpolgári oklevélen vizuálisan is megjele- níttette: a kép egyik oldalán épp csak hajnalodik, s a homályban a nemzet vértanúi hóhérpallos alatt véreznek, a másik oldalon teljes a virradat, s megjelent Kossuth fényes napja. A Megváltó párhuzam részeként igen gyakori beszédfordulat volt halálának apoteózisként való értelmezése. „Kitört koporsójából”, „koporsó helyett a szívekbe költözött”, „feltámadott” - olvashatjuk az egykorú beszédekben. Helyének és nagyságrendjének kijelölése után a politikus életművéből a jobbágyság felszabadítására, a polgári jogegyenlőség megteremtésére, a közteherviselés bevezetésére, a sajtószabadságért folytatott küzdelmére esett a legnagyobb hangsúly. Egyszer-egyszer tetteinek említésekor szó esett a felekezeti egyenlőség „nagyrészbeni” megteremtéséről. 469
