Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
KÉSEI KURUC
szomorú jelképe a királyi hatalom tultengésének. Míg ezer fényben csillog a kellemes levegőjű szobában a gazdagon felruházott fenyőfa addig a más fák ezrei, melyeknek gyümölcse diszesiti a karácsonyfát, téli zivatarban, zúzmarától lepve, vihartól tördelve küzdenek a puszta létért. Míg a király, egy ember, a Burgnak ragyogó fényű termeiben puha pompában élvezi az élet gyönyöreit, addig a más emberek milliói egy nemzet milliói, kik pénzükkel és vérükkel nemzedékről, nemzedékre gazdagították a királyi hatalmat, a lelki szenvedések súlya alatt görnyednek, a legelemibb jogért, a szabad élet jogáért küzdenek, harcolnak. Hol itt az igazság?! Ha már őseink a maguk szabad elhatározásukból úgy határozták volt, hogy a magyar nemzet monarchikus államformában teljesítse világtörténeti hivatását, ebben az államformában értékesítse anyagi és szellemi erejét, ám mi sem akarjuk erőszakkal összetörni az ezredéves államformát. De igenis védjük, oltalmazzuk a forma régi kereteit s nem fengedjük, nem engedhetjük, hogy a nemzet rovására szükittessenek, nem tűrjük a törvényhozás egyik tényezőjének, az alkotó tényezőnek: a nemzetnek folytonos megaláztatását, a nemzeti jogoknak önkényes tiprását. Jeremiással szólanak a nemzet ellen felfogadott hóhérok: az ügyvivők, megyebiztosok: „Adjátok a ti nyakaitokat a Babilóniai királynak jármába és szolgáljatok neki és az ő népének és éltek.” És mi, a nemzet feleljük, hogy járomba nem leszünk, mint szolgák nem akarunk élni, inkább „fegyver miatt, éhség miatt, döghalál miatt” meghalunk. Azért nem kellett volna szétoszlani a képviselőháznak az elnapolást elrendelő királyi akaratra, hogy egyszer már szemtől szembe álljunk, hogy a fárasztó bizonytalanságot váltsa fel. A folytonos hátrálás, retirálása nem magyar hadi taktika, a harcnak ez a fegyvere a bécsi árzenál ékessége. Vagy elég erősek vagyunk nemcsak hirdetni, hanem megvédeni, kivívni is jogunkat, a szabad független élet jogát és akkor a mulasztásnak minden pillanata bűn, vagy gyengék erőtlenek vagyunk s minden bizodalmunk hiábavalóságát, mely reménynek hiúságát négyszáz esztendőnek gyászos története bizonyítja, s ekkor is a mulasztásnak minden pillanata biin, mert akadályoz a gyülöltté vált szolgaélet feláldozásában. Ne legyen addig dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, ne legyen addig e földön békesség és az emberekhez jó akarat, míg az a nemzet, mely Isten dicsőségéért nem csak imával, de vérrel is annyiszor áldozott, míg az a nemzet, melynek minden igaz gyermeke maga a megtestesült jóakarat, míg e nemzet örökös küzdelmet folytat a reátörö rosszakarat ellen, míg a magyar nemzetnek meg nem születik Megtartója: a szabad, független Magyarország! 44
