Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)

SUPPLEMENTUM

5. Az 1867: XII. törvénycikk eltörlése. Követeljük a közösügyes alkotmány eltörlését, vagyis követeljük azt, hogy a magyar országgyűlésnek nem felelős közös, vagy jobban mondva birodalmi bécsi miniszterek Magyarországon kormányzati hatáskörrel ne bírjanak, s Magyarországon magyar em­bereknek ne parancsolhassanak. A közösügyes alkotmány eltörlése ipso jure magában foglalja a delegációk, a közös miniszterek, a kvóta és a közös ügyek eltörlését is, s az a kevés közös ügy, amely az uralkodó személyének a közössége folytán esetleg még mindig fennmaradna: azok Deák Ferenc 61-es felirata értelmében a mindenkori magyar és osztrák kormányok (tehát nem közös miniszterek) által intézendők el. 6. A perszonális unió. A dualisztikus törvény eltörlésével követeljük a perszonáluniós monarchia helyreállítá­sát, úgy és akképpen, amint azt az 1790: X. törvénycikk kimondotta, hogy Magyarország Ausztriának alá nem vetett, semmiféle kormányzati közösségben nem élő, teljesen önálló, független és szabad ország, és amint ezt kormányzatilag az 1848: III. törvénycikk meg is valósította. Mert akik a perszonáluniós monarchiát a »48« miatt perhorreszkálják: azok jegyezzék meg maguknak, hogy parlamentáris kormányrendszer mellett a perszonáluniós monarchia még egyáltalában nem lett kipróbálva, s hogy a magyar parlamentarizmus állan­dó meghamisítása legelsősorban is a dualisztikus monarchia érdekében történik. 7. Az osztrák államadósság további fizetésének a letagadása. Magyarországnak 1867-ig nem volt egy fillér államadóssága sem, Ausztria pedig ful­dokolt az államadósságban - hogy azonban bele ne fulladjon: 1867-ben a jó bolond magyar nemzet átvállalt az osztrák államadósságból 1350 millió koronát, anélkül, hogy erre Ma­gyarország jogilag kötelezve lett volna hiszen az adósságot nem mi, hanem az osztrákok csinálták. Minthogy pedig ma már Magyarország is fuldokol az államadósságban, de nem talál­kozik a világnak olyan bárgyú nemzete, aki a magyarok által csinált államadósság kifizeté­sét magára vállalná: ennél fogva követeljük az osztrák államadósság átvállalását kimondó 1867: XV. törvénycikknek, továbbá a töke kifizetését kimondó 1908: XVI. törvénycikknek az eltörlését, és annak kimondását, hogy Magyarország az osztrák államadósság kifizetését megtagadja, és annak sem kamatát, sem tőkéjét többé fizetni nem fogja. 8. A Horvátországba kebelezett három magyar vármegye és a Magyar Tengerpart visszavétele. Követeljük, hogy az a három magyar vármegye, amelyet a 67-es országgyűlés tisztán csak azért, hogy Bécs a horvátoknak 48-as szereplését megjutalmazza - oly csúfosan áten­gedett a horvátoknak, ellenére annak, hogy azok területileg, törvényhozásilag és kormány­zatilag éppen olyan vármegyéi valának az országnak, mint például Pest vármegye: hogy ezek a vármegyék Magyarország anyaterületébe visszakebeleztessenek. 446

Next

/
Oldalképek
Tartalom