Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
SUPPLEMENTUM
Az Országos Kossuth Lajos-párt Programja A párt megbízásából kidolgozta: Dr. KALMÁR ANTAL 1. A köztársasági törvény eltörlése. Követeljük a királysági intézmény megtámadásáról szóló, vagyis a magyar köztársasági párt ellen hozott 1913: XXXIV. törvénycikk eltörlését. Követeljük, mert az 1849-iki debreceni országgyűlés, az akkori Szemere-kormány és Kossuth Lajos a monarchia, helyett szintén a demokratikus köztársasági államformát akarták megvalósítani, de azért is, mert az európai tudományos államtan szerint a köztársaság, mint az igazi népuralomnak legjobban megfelelő államforma: jobb és tökéletesebb a monarchikus államformánál. Tökéletesebb pedig azért, mert amíg még a legalkotmányosabb monarchiában is háromféle szuverenitás van: állami, királyi és nemzeti, addig a köztársaságban mindig egyféle a szuverenitás: az államival egy beeső nemzeti szuverenitás. A modem államfejlődés legtökéletesebb betetőzése ugyanis az, ha az állami és a nemzeti szuverenitás egybeesik, de ez a betetőzés csak köztársaságban van meg, mert monarchiában az állami szuverenitás nem a nemzeti, hanem a királyi szuverenitással esik egybe, még pedig specialiter a magyar monarchikus közjog rendszere szerint azért, mivel a legfőbb magyar állami hatalom képviselője és személyesitője a király lévén, ennek következményeképpen a király személyében nemcsak a királyi, de egyúttal az állami szuverenitás is összpontosul. Ennek aztán Magyarországon az a sajnos eredménye van, hogy a király személyében összpontosuló kettős szuverenitás mindig túlsúlyban van az állami szuverenitással soha nem rendelkező nemzeti szuverenitás fölött. Már pedig az államtan szerint csak az állami szuverenitás az, ami mindig korlátlan, mert az alkotmányos monarchiában a királyi szuverenitásnak is korlátoltnak kell lenni; de mivel a magyar monarchikus közjog rendszere szerint a korlátlan állam és a korlátolt királyi szuverenitás egybeesik: ennél fogva a korlátolt királyi szuverenitás is korlátlanná válik, s mint ilyen, mindig legyőzi a közjogilag korlátolt magyar nemzeti szuverenitást. Hozzájárul ehhez még az is, hogy a magyar király egyúttal osztrák császár is lévén: személyében az osztrák császári és állami szuverenitás is összpontosul, úgy hogy végeredményében a magyar nemzeti szuverenitásnak négy féle olyan szuverenitással kell megküzdenie, amik egymagukban véve is erősebbek a magyar nemzeti szuverenitásnál. Olyan nagy nemzeti baj ez, amelyen a monarchikus Magyarország soha, ezen csak a köztársasági Magyarország segíthet. Éppen ezért monarchiában, különösen Magyarországon, nemzeti szuverenitásról tulajdonképpen beszélni sem lehet, mert ami korlátolt, ami fölött még egy más szuverén faktornak is megnyilvánul az akarata: az az államtan szerint nem is szuverenitás. 442
