Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG

beragyogja az egész országot, de a reánk szakadt síri sötétségben a mécsvilágnak is áldásos, szent a szerepe. Ha igehirdetésünk nem is tudja ma még megváltani a nemzetet, biztató beszédünk legyen az az ének, mellyel az akasztófák erdőjébe tévedt nemzet saját magát bátorítja.

Minket erőssé tesz a hazának, a szabadságnak rajongó szeretete. A háborúra szóló törvényjavaslatokat azzal ajánlotta elfogadásra Hazai Samu honvédelmi miniszter, hogy a királyért mindent fel kell áldozni, „vért és életet, pénzt és munkaerőt.” Mi a nemzetért vagyunk készek minden áldozatra. A munkapárt a mások vérét és életét, a mások pénzét és munkaerejét áldozta fel, csakhogy a maga gonosz, becstelen uralmát megmentse. Mi a magunkét áldozzuk, hogy a nemzet uralmát, a népfelséget diadalra vigyük. Lehet, hogy egy reánk szakadó véres világháború félbeszakítja munkánkat, a lelkek meghódításának munkáját, lehet, hogy a kiömlő vértengerek elmossák a magvetőkkel együtt a már bevetett barázdákat, de egy bizonyos, hogy a köztársasági eszmét többet a magyar szivekből kiirtani nem lehet. Soha nem bizonyosodott be jobban, mint most napjainkban, hogy a nemzeti becsület egybe van forrva a köztársasági eszmével, mikor a monárchikus érzésével eddig valósággal tüntető Batthyány Tivadar is nyíltan hirdeti, hogy a nemzetnek át kell mennie a legszélsőbb radikálizmusba. Sokan, kik pár héttel ezelőtt még csak hideg szemlélői voltak a mi tüzes, bátor, becsületes mozgalmunknak, ma bűnbánóan ismerik el, hogy egyedül a mi pártunknak van nemzeti hivatása. Junius 4-ike után többször figyelmeztettük a szövetkezett ellenzéket, hogy Tiszáék parlamenti csinyjére az egyetlen méltó válasz az lenne, ha köztársasági zászló alatt egyesülnének. Ezt a választ megértette volna az egész müveit világ, s tapssal fogadták volna mindenütt, hol szabad emberek laknak. Az ellenzék elmulasztotta a történelmi pillanatot, s a mi ifjú pártunkat rövid idő alatt épen az növelte erőssé, hogy megérezték a nemzet jobbjai, bátrabbjai, hogy a nagy összeomlásban mi képviseljük, mi védjük a nemzeti becsületet.

Ha eddig nehéz volt a küzdelmünk, ezután még nehezebb lesz. A rémuralom törvényei részben egyenesen ellenünk irányulnak. Tiszáék még a büntető törvény szakaszainak kiválasztásánál is ördögi figyelemmel voltak irántunk. Allamfogház helyett börtönnel fenyegetnek. Kivonták pereinket az esküdtszékek hatásköréből. A nyomorultak! Sejtelmük sincs arról, hogy kik a hazájukért szenvednek, azok lelkében templommá szentelődik a börtön, s mikor a kulcs rájuk zárja az ajtót, akkor milliók szive nyílik meg eszméjük előtt.

Alkotmányos küzdelmünktől el nem riaszt semmiféle fenyegetés. Lelkünk egybe van forrva a köztársasági eszmével, azt halálos hűséggel szeretjük, a népfelség diadaláért szivünk utolsó dobbanásáig küzdünk. Ha üldöznek, annál elkeseredettebben!

A nemzet aggódó milliói hittel, bizalommal néznek reánk. A kishitűségnek mindent elárasztó iszapözönében a mi pártunk az az erős, tiszta szikla, melyen horgonyt vethet a nemzeti függetlenség reménye! Nem fognak bennünk csalatkozni. A köztársasági eszme minden hívétől elvárja, hogy hű maradjon a bátorság és becsület pártjához.

Tiszáék törvénybe iktatták a rémuralmot, mi a lelkek íratlan, örök, szent törvényének parancsára küzdünk a rémuralom romjain felépítendő szabad, független országért, a magyar köztársaságért!

A mi igazságos utunkon tovább haladunk. A köztársasági meggyőződés próbáját kiáll- juk. Eszménknek hóditó példái vannak. Mikor a zsarnokság zsoldosai a francia köztársa251