Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG

a becstelen beszédet s az aljas tetteket, mint a dühös ebé a morgást és a harapást”. Az ellenem alkotmányos államforma megtámadása miatt inditott bűnügyben ennek az évnek február 19-én azt mondottam a szegedi esküdtszék előtt: Nemzetünk évszázadok óta száz vasiga alatt sorvad, ezer sebből vérzik, de aljassá, becstelenné sohasem siilyedt. Ha nem is tudtuk kivivni szabadságunkat, de soha a szolgaságba bele nem nyugodtunk. Ha nem is tudtuk megteremteni állami önállóságunkat, de ahhoz való jogunkról soha le nem mondottunk. Azóta harmadfél év telt el. Ez alatt az idő alatt a munkapárt a nemzetnek még a hitét is összetörte. Leste az alkalmas pillanatot, hogy az összetört reményű, a koldussá kifosztott, a közönybe szédült nemzetet elevenen a sírba taszítsa. Tudta a munkapárt, hogy junius 4-ike óta elkövetett merényletei a közvéleményben olyan örvényt támasztottak, mely őket egy új választáskor el fogja sodorni. Tudták, hogy ez örvényt csak velük vagy az alkotmánynyal lehet befödni. Gyilkos önzéssel az alkotmányt dobták oda. 1867. óta a bécsi önkény többször megkísérelte a háborús időkre szóló javaslatokat becsempészni törvénytárunkba, de az abszolutisztikus kísérlet mindannyiszor megtört a magyar kormányok ellenállásán. Jönni kellett a Lukács-kormánynak a maga képére teremtett „parlament”-tel, hogy törvénybe iktassa a nemzeti öngyilkosságot.

Nehogy úgy tűnjék fel, hogy a háborús időkre szóló kivételes törvényekben csak a köztársasági államforma hívei látnak végzetes veszedelmet. Idézünk egy pár sort a szövetkezett ellenzéknek a nemzethez intézett manifesztumából: „A törvényjavaslatok nem kevesebbet tartalmaznak, mint: a gyülekezési és egyesülési jognak, az esküdtszéki intézménynek, a sajtószabadságnak, az önkormányzatnak, szóval alkotmányunk összes biztosítékainak felfüggesztését, az egész rendes állami és önkormányzati hivatali szervezetnek félretolását, a bírói hatáskörnek önkényszerű felforgatását, a katonai korhatár fölötti önkényes rendelkezést, a személyes szabadságnak és vagyonbiztonságnak elkobzását.

Ha ezekből a törvényjavaslatokból törvény lesz, akkor Magyarországon az alkotmány, az egyéni és a politikai szabadság, a bírói függetlenség, személyi és vagyonbiztonság, szóval az egyénnek és a nemzetnek minden kincse mindenkorra ki van szolgáltatva a mindenkori kormány önkényének, sőt a nemzet vagyona is ki van szolgáltatva abban a meghatalmazásban, hogy saját belátása szerint terhelhesse azt meg adóssággal.”

I. Ferencz József a koronázási dombon a világ négy tája felé vágott kardjával, jelezve, hogy bármely irányból jövő támadástól megvédi a nemzetet. Ha a jövőbe láttak volna Deák Ferencék, rá kellett volna venniük a királyt, hogy az országház felé is suhintson egyet, az ötödiket, a legerősebbet, mert ime onnan ért minket a legbrutálisabb támadás. A törvénybe iktatott rémuralom még a szép halál reményétől is megfosztotta a nemzetet. A Lukácsék „alkotmányos” országgyűlése által hozott törvényekből egy nemzet rothadásának hullaszaga árad ki.

Ha volt valaha hazánk történetében szükség köztársasági pártra, úgy most van napjainkban. A mi pártunk a bátorság és a becsület pártja. Mikor annyi a gyáva, a reszkető ember, most van szükség igaz férfiakra, kik fentartják a nemzet hitét. Mikor annyi oltáron félénken oltják ki a szabadságtüzet, reánk vár a kötelesség, hogy a mi oltárainkon annál fényesebben, lángolóbban élesszük. Mikor annyi szívben omlik össze a nemzeti lét reménye, most kell költögetni, ébren tartani a teljes nemzeti függetlenség eszméjét. Ha még nem elég erős is a magyar köztársasági eszme, hogy

250