Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
A köztársasági párt útja Irta: Nagy György A köztársasági párt megalakításának hire országos visszhangra talált. Kibontott zászlónk alá seregestől sorakoznak azok az igaz magyarok, kik megutálták a bálványimádást; kiknél egyet jelent a nemzeti függetlenség az emberi becsülettel; kik ennek a becsületnek, s annak a függetlenségnek diadaláért minden áldozatra készek. A köztársasági párt megalakulása cselekedetben megnyilvánuló bizonysága annak, hogy Magyarországon a becsületes emberek is kezdenek bátrak lenni. Hazánkban a megnyilatkozó köztársasági meggyőződés a bátor becsületet jelenti. Eddig a becsület szomorú félénkséggel rejtőzött el a kitartott királyhűség lármája elől. Ennek a lealázó állapotnak vége szakadt! „A legelső magyar emberes” mesével már csak azokat lehet elringatni, kik e meséből jövedelmet húznak. Csalódnak, kik azt hiszik, hogy mi megelégszünk a köztársasági párt puszta megteremtésével. Tévednek, akik minket olyan álmos álmodozóknak hisznek, kik boldogok, ha őket kegyesen ábrándozni engedik. Nem! Mi tiszta tudatában vagyunk hivatásunknak. A magyar nemzet millióinak lelkében élő köztársasági érzelmet a szervezés által erővé alakítjuk, ezt az erőt, a becsület, a bátorság erejét belevisszük a magyar közéletbe. Harcot indítunk minden bűn, minden hiba ellen. A császárilag jutalmazott bűnöknél: a hazaárulásnál, az alkotmány ellen elkövetett merényletnél talán még veszedelmesebbek, mert rombolóbb hatásúak az apró magyar hibák: a nagyravágyás, a kishitűség, a túlfűtött csüggedés, a megfagyott önbizalom. Gyomláljuk, irtjuk e hibákat! Azoknál, kik üzleti királyhűségből ellenünk törnek, nem kevésbé ártalmasok azok a kétes jóakaratú műkurucok, kik megdicsérnek bátorságunkért, önzetlenségünkért, de beteg birkaként mindjárt utánabégik, hogy a „magyar nemzet még nem érett meg a köztársasági eszmére”. Istenkáromló fecsegés! Hogyan, hát ezer esztendő alatt egy nemzet nem érik nagykorúvá? Hát tiz évszázad után is koronás gyámság kell? Hiszen a mi kincs, érték van nemzetünkben, az mind a korona elleni harcban nyerte fényét, ragyogását! Örök igazságot hirdet a mi eszménk első vértanúja: Martinovics, mikor kátéjában tanítja: „A nemzetnek nemcsak jussa vagyon eltörülni a királyokat, hanem tartozik is azt megcselekedni, ha szabad akar lenni, és ha maga szentséges jussaival élni akar.” Tudjuk, hogy vannak elvetélt magyarok, kik a mi mozgalmunk eltiprását ujjongva üdvözölnék. Nem halt ki még az a hang, melylyel Bácsmegye közgyűlése üdvözölte 1795- ben a köztársasági eszme első vértanúinak koronás gyilkosát: „Felségedben a legjobb, legkegyelmesebb fejedelmet bírjuk, akit tőlünk a föld összes népei irigyelnek, és oly alkotmánnyal dicsekszünk, mely általános irigység tárgya.” Ez a korcs hang sikolt ki a „Budapesti Hirlap”-nak 1912. szeptember 28-án, „Köztársaság” cím alatt irt vezércikkéből. A királyhűség zsoldos ujságpapirosának cikkére más helyen adtuk meg a méltó választ. A cikkében azzal érvel a monarchikus eszme beteg szerelmű trubadúrja, hogy „a szent korona az, a mi összetartja a széthúzó politikai és társadalmi erőket.” Ilyen okoskodással a rabok hálások kell, hogy legyenek a börtön iránt, mert őket összetartja. A bilincs egy áldott kapocs, mert egybefűzi a széthúzó kezeket! A hóhérkötés egy szent szalag, mert a szertekeringő vércseppeket az agyba összeszoritja. A történelmi igazság az, hogy a korona mindig a nemzet testébe vert ék volt. Emiatt nem tudta a nemzet betölteni világtörténelmi hivatását. Ha napjaink politikai eseményeit nézzük, hát képzelhető-e köztársasági államforma mellett, hogy harmadfélszáz züllött exisztencia az (1912. október 14.) Magyar Köztársaság 244
