Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
Olmützben megjelenik a „Birodalmi alkotmány az ausztriai császárság számára, mely Magyarországot törli az élő nemzetek sorából, s beolvasztja az ausztriai császárság koronatarlományai közé. Debrecenből „Függetlenségi nyilatkozat”-tal felel a magyar nemzet: „Mi, a magyar álladalmat törvényesen képviselő nemzetgyűlés, jelen ünnepélyes nyilatkozatunk által Magyarországot elidegeníthetetlen természetes jogaiba visszahelyezve, minden hozzátartozó részekkel és tartományokkal egyetemben az önálló független európai statusok sorába igtatjuk, s a Habsburg-Lothringeni házat Isten és világ előtt trónvesztettnek nyilvánítjuk.” Ferenc József olmützi pátensének 71. §-a elrendeli, hogy „Magyaroszág alkotmányának mindazon szabályai, melyek a császári birodalmi alkotmánynyal összhangzásban nincsenek, érvényűket vesztik”. A magyar nemzet debreceni kormánya programmjában kimondja: „A minisztérium magát respublikái irányúnak vallja. A népfelség elvét minden, de minden következményeiben elfogadja. Minden törekvésnek ellene lesz, mi a monarchiára visszavezethetne. Oly respublikát akar, mely inkább boldogítson, mint fényeljék.” Szent, százszorszent nap 1849. április 14-ike, a magyar köztársaság megszületésének napja! A függetlenségi nyilatkozat a magyar nemzet evangéliuma! A trónvesztett zsarnokság meggyilkolt hősöknek vérével akarta lemosni ennek az Írásnak örök igazságát. A vérrel megszentelt betűk halhatatlanokká lettek. Tüzoszlopokká váltak, s fényükkel besugározzák a nemzet jövendőjének útját. Április 14! Ünnepe vagyon mindazoknak, kik térdelni nem tanultak meg, de nem felejtettek el ökölbe szorult kézzel imádkozni. Mindazoknak, kik nem borítottak fátyolt a múltra, de nyitott szemmel mernek a jövendőbe nézni. Kiknek lelke fehér, mint a debreceni nagytemplomnak fala, akarata erős, mint e szentegyház fundamentuma. Mindazoknak, kik hinni tudnak és cselekedni akarnak. Kik leszámolásra várnak és elégtételt követelnek. Mindazoknak, kiknek lelke fázik a korona hideg árnyékában, s napfényt, népfelséget ostromol. Mindazoknak, kik a trónusban a nemzet keresztfáját látják, s feltámadásra, köztársaságra várnak. Mindazoknak, kik a republikánus eszmétől remélik hajnaltalan nemzetünk megváltását. Április 14! A mi ünnepünk! A magyar republikánusok ünnepe! Kevesen vagyunk? Velünk van Rákóczitól Kossuth Lajosig a hősöknek, az apostoloknak, a vértanúknak szent serege. Gyengék vagyunk? Erőssé tesz a múltnak történelmi igazsága, a jövendőnek nemzeti ösztöne! Igaz, hogy züllött, romlott korban egy szolganemzetnek hirdetjük a függetlenség megváltó eszméjét. De nem szabad csüggednünk! Hallottam én is a kísértő kétségbeesés sírását, hogy ebben az országban becsületes magyar ember most két sors között választhat, vagy kivándorol, vagy öngyilkossá lesz. Nem! Kossuth Lajosra! Nem! A kettő közül a harmadikat kell választani. A kivándorló életösztönével maradjunk itthon, s az öngyilkos halálra elszántságával küzdjünk nemzetünk megváltásáért, a köztársasági államformáért. Soha bilincsesebb, parancsolóbb nem volt a királyi hatalom. Hivatalos hangon hirdetik, hogy Ferenc József lemondása esetén „beláthatatlan katasztrófa” fenyegeti a nemzetet. Állunk elébe! Egy új Olmützre egy új Debrecennel felelünk. Azért kell megalakítani a köztársasági pártot, hogy szervezett erővel folytathassuk küzdelmünket. Mi alkotmányos 233
