Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)

MAGYAR NEMZET

Sokfejii zsarnokság. Irta: Dr. Nagy György Ne vitakozzunk azon, hogy valóban olyan nagy és diadalmas volt-e, a minőnek a ren­dezők hirdetik? Ezt majd a fejlemények mutatják meg kétségtelenül. A mi már most is világos, s a miért nem dicsérjük a szervezett szociálizmust, mert magának tartozott az­zal, hogy békésen s eléggé méltóságosan demonstrált. Nem vitakozunk azon sem, hogy volt-e szükség a termelő munka egy napig tartó megszüntetésére, a mikor, a mit kívánnak megtörténik úgyis, sőt megtörténnék akkor is, ha a szocziálisták nem akarnák. Maga a politikai magyar nemzet kívánja és sürgeti, hogy törvényhozó hatalma, képviselete szé­lesebb alapokra fektettessék: még pedig olyan formában, hogy a jövendő törvényhozás, a jövendő képviselet épp úgy legyen demokratikus, mint magyar nemzeti intézmény. Ha a szocziálisták az ellen demontstrálnak valaha, hogy a leendő parlament magyar nemzeti intézmény legyen, úgy szemben találják magukkal az egész magyar nemzetet, a mely mégis csak hatalmasabb bármekkora és bármely elszánt tömegnél. Amíg olyan reformokat követelnek, a mely egyúttal nemzeti követelmény is, nincs baj: nincs antago- nizmus köztük és a nemzet között. Legföllebb ők más utón haladnak, mint a melyen járni szokott, mint a melyen halad a történeti, a politikailag konstituált magyar nemzet. Ismételjük, nem vitatkozunk azon, hogy volt-e valami szükség október tizedikére. Hisz ez Ízlés és meggyőződés dolga. A mi véleményünk szerint nem volt, mert a törvény- hozás hivatásának tudatában híven teljesiti kötelességét, dolgozik a magyar nemzeti állam kiépítésén. A törvényhozás tudja, hogy ez építés csak úgy lehet erős, ellentálló, századok­kal daczoló, ha alapját, fundamentumát az általános választójog fogja képezni. Benne van a képviselőház munkaprogrammjában az általános választójog behozatala. Dol­gozni akarunk és dolgozunk hazaszeretetből, kötelességtudásból. De munkánkat szabad akara­tunk irányítja. Zsarnokságot nem türünk. Sem az egynek, sem a százezreknek despotizmusát! A szocziálista vezérek jól tudják, hogy a képviselőház a választójog rendezésének vál­lalt munkáját el is fogja végezni. Nélkülük, sőt ha kell, ellenük is. Talán éppen ettől félnek a vezér urak. Talán úgy vannak, mint az oláh nemzetiségi agitátorok, kik vezetik népüket az ígéret földje, Dákorománja felé, de óvatosan vigyáznak arra, hogy oda soha el ne jus­sanak, mert akkor elveszítik a vezetéssel járó diszt és hatalmat. Lehetetlen szabadulnunk attól a benyomástól, hogy a szocziálista vezetőket kevésbé érdekli az uj választás annál a kavarodásnál, a melyet a reform követelésével támaszthat­na. És most úgy járnak, mint járt a fáradt aggastyán a halállal. Addig hívta, míg megje­lent. A megijedt öreg ekkor arra kérte, hogy a rozsét hátára segítse. A vezérek is addig hívták, emlegették az általános választójogot, hogy az megjelent. Igaz, hogy nem az ő hívásukra, de tény az, hogy előttük áll. Vannak most nagy bajban. Erre nem számítottak. Nekik nem arra kellett az általános választójog, hogy abból alapozzák meg a független, szabad Magyarország templomát. Nekik nem a kész anyag, hanem csak a neve kell. Nem az eszme megtestesülése, hanem csak a puszta fogalom. Hogy e fogalom újra megtöltse csillogó szavakkal, színes Ígéretekkel, az izgatás szavaival tarisznyájukat. Mindent összefoglalva, nem értjük, hogy a szocziálisták miért hirdetnek diadalt. Az uj választási törvényt nem csupán ők akarják: inkább akarja a törvényhozás, s még inkább a politikai magyar nemzet. Ebben tehát nem arathattak és nem arathatnak diadalt. Diadaluk most csupán annyi, hogy megcsinálták október tizedikét. Hogy annak mi az értéke s az értelme, azt majd a jövő fogja megmutatni. Magyar Nemzet, Budapest, 1907. október 12. 192

Next

/
Oldalképek
Tartalom