Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
MAGYAR NEMZET
Sokfejii zsarnokság. Irta: Dr. Nagy György Ne vitakozzunk azon, hogy valóban olyan nagy és diadalmas volt-e, a minőnek a rendezők hirdetik? Ezt majd a fejlemények mutatják meg kétségtelenül. A mi már most is világos, s a miért nem dicsérjük a szervezett szociálizmust, mert magának tartozott azzal, hogy békésen s eléggé méltóságosan demonstrált. Nem vitakozunk azon sem, hogy volt-e szükség a termelő munka egy napig tartó megszüntetésére, a mikor, a mit kívánnak megtörténik úgyis, sőt megtörténnék akkor is, ha a szocziálisták nem akarnák. Maga a politikai magyar nemzet kívánja és sürgeti, hogy törvényhozó hatalma, képviselete szélesebb alapokra fektettessék: még pedig olyan formában, hogy a jövendő törvényhozás, a jövendő képviselet épp úgy legyen demokratikus, mint magyar nemzeti intézmény. Ha a szocziálisták az ellen demontstrálnak valaha, hogy a leendő parlament magyar nemzeti intézmény legyen, úgy szemben találják magukkal az egész magyar nemzetet, a mely mégis csak hatalmasabb bármekkora és bármely elszánt tömegnél. Amíg olyan reformokat követelnek, a mely egyúttal nemzeti követelmény is, nincs baj: nincs antago- nizmus köztük és a nemzet között. Legföllebb ők más utón haladnak, mint a melyen járni szokott, mint a melyen halad a történeti, a politikailag konstituált magyar nemzet. Ismételjük, nem vitatkozunk azon, hogy volt-e valami szükség október tizedikére. Hisz ez Ízlés és meggyőződés dolga. A mi véleményünk szerint nem volt, mert a törvény- hozás hivatásának tudatában híven teljesiti kötelességét, dolgozik a magyar nemzeti állam kiépítésén. A törvényhozás tudja, hogy ez építés csak úgy lehet erős, ellentálló, századokkal daczoló, ha alapját, fundamentumát az általános választójog fogja képezni. Benne van a képviselőház munkaprogrammjában az általános választójog behozatala. Dolgozni akarunk és dolgozunk hazaszeretetből, kötelességtudásból. De munkánkat szabad akaratunk irányítja. Zsarnokságot nem türünk. Sem az egynek, sem a százezreknek despotizmusát! A szocziálista vezérek jól tudják, hogy a képviselőház a választójog rendezésének vállalt munkáját el is fogja végezni. Nélkülük, sőt ha kell, ellenük is. Talán éppen ettől félnek a vezér urak. Talán úgy vannak, mint az oláh nemzetiségi agitátorok, kik vezetik népüket az ígéret földje, Dákorománja felé, de óvatosan vigyáznak arra, hogy oda soha el ne jussanak, mert akkor elveszítik a vezetéssel járó diszt és hatalmat. Lehetetlen szabadulnunk attól a benyomástól, hogy a szocziálista vezetőket kevésbé érdekli az uj választás annál a kavarodásnál, a melyet a reform követelésével támaszthatna. És most úgy járnak, mint járt a fáradt aggastyán a halállal. Addig hívta, míg megjelent. A megijedt öreg ekkor arra kérte, hogy a rozsét hátára segítse. A vezérek is addig hívták, emlegették az általános választójogot, hogy az megjelent. Igaz, hogy nem az ő hívásukra, de tény az, hogy előttük áll. Vannak most nagy bajban. Erre nem számítottak. Nekik nem arra kellett az általános választójog, hogy abból alapozzák meg a független, szabad Magyarország templomát. Nekik nem a kész anyag, hanem csak a neve kell. Nem az eszme megtestesülése, hanem csak a puszta fogalom. Hogy e fogalom újra megtöltse csillogó szavakkal, színes Ígéretekkel, az izgatás szavaival tarisznyájukat. Mindent összefoglalva, nem értjük, hogy a szocziálisták miért hirdetnek diadalt. Az uj választási törvényt nem csupán ők akarják: inkább akarja a törvényhozás, s még inkább a politikai magyar nemzet. Ebben tehát nem arathattak és nem arathatnak diadalt. Diadaluk most csupán annyi, hogy megcsinálták október tizedikét. Hogy annak mi az értéke s az értelme, azt majd a jövő fogja megmutatni. Magyar Nemzet, Budapest, 1907. október 12. 192
