Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
MAGYAR NEMZET
azt is, hogy a magukat nemzetiségi szentekké feltölt álpróféták kezüket nem simogatásra nyújtják ki, hanem annak ujjai rablásra vannak görbítve: ajkuk nem a szeretet beszédére nyílik, hanem a préda mohó felfalására. Teremtsük meg ez uj világot! Nemcsak jogunk van hozzá, de kötelességünk is. A joggal való élés elmulasztása élhetetlenség lenne, a kötelességről való könnyelmű meg- feledkezés a nemzet elleni bűn. MAGYAR NEMZET 1907. márczius 12. Bízunk vezéreinkben! Irta: Dr. Nagy György A gazdasági kiegyezés harcza még mindig a politikai események tűzvonalának első sorában áll. A függetlenségi párt az erőnek, az öntudatnak méltóságos nyugalmával vesz részt e harczban. Nagy kérdéseket nem lehet fecsegéssel megoldani. A lárma még sohasem nyert csatát. Az igazság mérlegén többet nyom egy szúnyog teste, mint a legszebb beszéd. Mi nem beszélünk, hanem cselekszünk. Álláspontunk világos, határozott. Jogainkat nem hagyjuk. Elvünkből nem alkuszunk. Mi élni akarunk. Élni szabadon, függetlenül. Erről a jogról nem mondunk le. Soha! Elég volt a télből, a szolgaságból. Fázó lelkünk a tavasz napsugaras melegére vágyik, szivünk szabadság után eped. Várva-várjuk, hogy üssön már a szabadulás órája. De azért csendesek vagyunk, kiáltó lármával nem zavarjuk vezéreink munkáját. Azt a fenséges munkát, mely a gazdasági rabság börtönét rombolja, hogy a romokból felépítse a szabadság templomát. Nem biztatjuk vezéreinket. Mert bízunk bennük! A gyermek nem kéri szülőjét, hogy az ő jövőjét szivén viselje. A virág nem ostromolja a napsugarat, hogy áldó melegével ihlesse. A madár sem száll perbe a tavaszszal, hogy zöld galylyal koszoruzza meg fészkét. Miért? Mert bíznak. Bízik a gyermek, a virág, a madár. Ez a bizalom megérezteti a gyermekkel, hogy szülőjének úgyis ő a legféltettebb reménye: a virággal, hogy a napsugárból csak áldás ragyoghat rá: a madárral, hogy a tavasz az ébredő természetnek életrekeltő erje. így bízunk mi is vezéreinkben, hogy ők azon fáradnak, arra törekednek, hogy a nemzetnek egy szebb, egy boldogabb jövőt teremtsenek. Jövőt, melyben a jólét sugara ragyogja be a földmivesnek bogárhátu házát éppen úgy, mint az iparos műhelyét, a kereskedő üzletét. Jövőt, melyben a mélyre szántó ekének, a csattogó pörölynek, a mérő mérlegnek munkáját áldással koszoruzza meg a szabadság csodatevő ereje. Jaj lenne, ha csalódna a gyermek szülőjében, virág a napsugárban, madár a tavaszban. Jaj lenne, ha a szülő mostoha érzéssel gyermeke érdeke ellen törne, ha a napsugár elfordulna a virágtól, ha a tavasz a hervadás, a halál szolgájává szegődnék. Százszor jaj lenne, ha csalódnánk vezéreinkben, ha ők négyszázéves ellenségünkkel megalázó békét kötnének. A gyermek, a virág, a madár áldozatul esnék nagy birodalmának. Belepusztulnának a kegyetlen csalódásba. De mi nem! Bünbüntető ballal sújtana a nemzet azokra, kik őt elárulták, szolgaságra adták. A büntetés után egy reménynyel szegényebben, egy fájó tapasztalattal gazdagabban, megtört bizalommal, de törhetetlen erővel folytatná a harczot függetlenségéért. 137
