Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
A NAP
több lesz a vén Európában. Az akkori Fabricius bakáinak szuronyaiból megkovácsoljuk négyszáz esztendős oktalan hűségűnk koporsószegjeit. Minden igaz magyar szivében élő erős hitnek ad kifejezést Kossuth Ferenc, mikor hirdeti: „Nem lehet kitörölni azt a tényt, hogy a függetlenségi párt kormányképes a nélkül, hogy elveit kénytelen volna feladni.” De nem elég az, hogy elveinket nem adjuk fel, azokal meg is kell valósítani. Az elveknek feladása árulás lenne, azoknak megvalósítása nem érdem, hanem kötelesség. E kötelesség teljesítésében köt meg a koalíció. Fél kézzel lehet élni, de nem lehet építeni. Vagy ha lehet is építeni, csak nádból, könnyű fából ideig-óráig tartó menhelyet lehet, de nem századoknak viharaival diadalmasan megdacoló várat. Ide egész ember s teljes erő kell! Pedig mi várat akarunk építeni! Ez a kötelességünk! Végezzük hát el a közösen elvállalt munkát! Fogjunk hozzá az alkotmánybiztositékok törvénybe iktatásához, azután, az általános választójog megvalósításához, hogy elvégezve e munkát, nyilatkozhassék a nemzet, hogy kiket tart közülünk elég jóknak, elég erőseknek, elég edzetteknek arra, hogy reájuk bízza leggyönyörűbb álma megtestesítését, a függetlenség vára felépítésének százszorszent munkáját. A NAP 1907. január 13. Felséges parancsra! Irta: Nagy György Plósz Sándort nem helyezte vád alá a képviselőház. Fejérváryékat sem fogja. Miért? Igaz útra tértek talán a bűnösök? Megbocsátott a nemzet? Nem. Más oka van annak. Nem engedi a király. A „legalkotmányosabb” magyar király. Ha közönséges ember pártját fogja a gonosztevőnek, mint bűnpártoló, hűvösre kerül. Ha koronás fő teszi ezt, azt fejedelmi nagylelkűségnek nevezik. Hol itt az igazság? A nemzet gyönyörű lelkesedéssel többséget adott a függetlenségi pártnak. Annak a pártnak, mely az önálló vámterületet, a magyar hadsereget, a független Magyarországot akarja megvalósítani. A nemzeti akarat nem érvényesülhet. Miért? Nem engedi a király. Hol itt az alkotmány? A katonai követelésekről le kellett mondani az átmeneti kormányzás ideje alatt. A követelés igazságos. A törvény parancsolja. De nem lehet. Nem engedi a törvények megtartására esküt tett király. Mire való a törvény? Én nem vádolom pártomat. Tudom, hogy ha a párton és vezérein múlna, még ma nemzeti zászlót lengetne a szellő a budai vár ormán, turulmadár csókolná a kaszárnyák homlokát. De hibának, gyengeségnek tartom, hogy nem merjük megmondani nyíltan, őszintén, hogy tűrni, hallgatni, lemondani, szenvedni kell, mert igy parancsolja a király. Az a király, akinek vére, származása, gondolkozása, érzése egyaránt idegen. Az a király, kié az ország, hatalom, dicsőség, mert övé a mi vérünk, övé a mi pénzünk. A szülői hajlékban édesanyám azt tanította, az iskolában arra intettek, nagy férfiak példájából úgy okultam, hogy mindig igazat beszéljek. Nem tehetek róla, hogy meglett koromban nem tudok, de nem is akarok másképp beszélni. A szomorú igazság pedig az, hogy a gonosztevőket nem szabad megbüntetni, a katonaságnál ártatlanul üldözőbe vett 122
