Biernacki Karol - Fodor István (szerk.): Impériumváltás a Vajdaságban 1944. Promena imperije u Vojvodini 1944 godine - Dél-Alföldi évszázadok 28. (Szeged - Zenta, 2010)
ZORÁN JANJETOVIC: A MAGYAROK HELYZETE VAJDASÁGBAN A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN
és Baranyában úgy tűnt ütött a felszabadulás órája.5 Ami a Bánátban élő magyarságot illeti, meg kellett elégedniük egy formálisan jól értelmezhető nemzeti kisebbségi helyzettel, abban reménykedhetve, hogy belátható időn belül az anyaországhoz lesz csatolva. Még ha Bánátban a „magyar csoport” helyzete papíron erősebb is volt mint a valóságban, ez mégis javulást jelentett a háború közötti időszakhoz képest.6 Rosszabb volt a magyarok helyzete Szerémségben, ahol igen korlátozott kulturális jogokkal rendelkeztek (nem volt anyanyelvi iskola) és a Magyarországhoz való csatolásban reménykedtek.7 A magyar kormány csupán kis létszámú magyar kitelepedését támogatta a háborús veszélyekkel fenyegetett boszniai területekről Bácskába, de a Szerémségből való kitele- pedést nem támogatta, azt remélvén, hogy egyszer Magyarországhoz fog tartozni.8 9 10 A magyarok részvétele a megszálló igazgatási apparátusában és egyesek együttműködése a szerbek elüldözésében (különösen Bácska déli részén az 1942-es évi razziában),6 a nemzetek közötti viszony felforrósodásához vezetett. Ez lesz az egyik fő tényező a magyarok sorsának alakulásában 1944 októberében és az elkövetkező hónapokban és években. A szerb lakosság bosszújától való félelem erős tényező volt, amely a magyarságot Bácskában a magyar rezsimhez, Bánátban a németekhez kötötte. A személyes és nemzeti egzisztenciáért való aggodalom erősebb volt azoknál a zavaros reményeknél, melyeket a kommunisták kínáltak fel a szociális helyzet javítására. így az 1944-es őszi események egy újabb „menetnek” tekinthetőek a két nemzet közötti összetűzésben. A második sík, amelyben a vajdasági magyarok sorsát szemléljük a második világháború végén, a Jugoszláv Kommunista Párt ideológiája és politikája, amely a háború után átvette a hatalmat az országban. Sem az egyik sem a másik nem volt egydimenziós és állandó. A harmincas évek közepéig a JKP — Moszkva utasításai alapján — Jugoszláviának mint „burzsoá képződménynek” a szétverésén dolgozott. A nemzetek és nemzeti kisebbségek elégedetlenségének alkalmas fegyverként kellett szolgálnia a burzsoá állam megdöntéséhez. Amikor azonban Moszkva a fasizmus elleni harcra rendezkedett be, elállt Jugoszlávia szétverésétől és jugoszláviai kirendeltsége új vonalat követett, nem mondva le a kisebbségek jogainak érvényesítéséről.1" Ez összhangban volt az internacionalizmussal, amelyért a Komintern és a soknemzetiségű Szovjetunió vezetése síkraszállt, de a JKP érdekeivel is. A JKP az egyenlőség jelszavával indult harcba, amelyeknek azonban taktikai jellege volt. A JKP-nak azonban a kényszerűségből választott taktikája stratégiává kellett váljon, mert a kommunistaellenes erők nemzeti jegyekkel dolgoztak és a kis létszámú kommunista párt csak úgy tudta felülmúlni erejüket, ha minden nemzet és nemzeti kisebbség soraiból támogatókat gyűjt. Ha áttekintjük a párt jelszavait Jugoszlávia terü5 KasaS, n. d„ 37-113. 6 Sándor Vegh: Le Systeme du puvoir d’occupation dans le Banat Yougoslave 1941-1944. u: Les systemes d’occupation en Yougoslavie 1941-1945, Belgrade, 1963.; Ekkehard Völkl: Der Westbnat 1941-1944. Die deutsche, die ungarische und andere Volksgruppen, München 1999, passim. 7 Völkl, n. d., 76-78, 100-123.; Kasas, n. d., 115-123. 8 Kasas, n. d„ 125-128. 9 ZVONIMIR GOLUBOVIC: Racija ujuznoj Backoj 1942. godine, Novi Sad, 1992. 10 JANKÓ Pleterski: Nacije, Jugoslavia, revolucija, Beograd, 1985. str. 244-374.; Branko Petra- novic: Istorija Jugoslavije, I, Kraljevina Jugoslavia 1918-1941. Beograd [1988.], str. 214-254; Istorija Saveza komunista Jugoslavije, Beograd, 1985. str. 98-102., 129-175. 43
