Biernacki Karol - Fodor István (szerk.): Impériumváltás a Vajdaságban 1944. Promena imperije u Vojvodini 1944 godine - Dél-Alföldi évszázadok 28. (Szeged - Zenta, 2010)

A. SAJTI ENIKŐ: A MAGYAROK ELLENI PARTIZÁN MEGTOLÁS A DÉLVIDÉKEN: A TÖRTÉNETÍRÁS EREDMÉNYEI ÉS KÉRDŐJELEI

eltelt tíz napban, parancsa ellenére, „mindössze 200 banditát” végeztek ki, s ezért a „nem kielégítő munka” miatt leváltja annak egyik vezetőjét.31 E levél és a kötetben közölt egyéb források alapján a történész joggal feltételezi, hogy az ÓZNA egységeknek nem a kivégzések, a megtorlások elhallgatása, éppen ellenkezőleg, azok „büszke vállalása” volt az érdeke, parancsnokaik ezt várták el tőlük, az általuk végrehajtott kemény megtorlások a hadseregen belüli presztízsüket is kijelölték. Az általuk készített korabeli jelentésekben tehát, véleményünk szerint, nem az áldozatok számának eltitkolására, csökkentésére törekedtek, ellenkezőleg. A hatalmi vákuum és a hatalmi struktúra kialakulatlansága ugyanakkor e statisztikák bizonytalansága irányába mutatnak.

A belügyi feladatokat ellátó OZNA-t, mint ismeretes, szovjet minta alapján, a „forradalom kardjaként”, Josip Broz Tito főparancsnok 1944. május 13-án kiadott parancsára hozták létre. Feladata a külső és a belső ellenség felderítése, illetve elhárítása volt. Kezdetben négy ügyosztálya működött: a felderítő, a kémelhárító, a katonai kémelhárító, illetve az ún. statisztikai-technikai osztály. 1944 augusztusában kifejezetten a „nép ellenségeinek” likvidálására hozták létre a híres-hírhedt ÓZNA hadtestet, amelynek 7 hadosztálya és több brigádja működött Jugoszlávia szerte. E kivégző-brigádok tevékenységét a vegyes nemzetiségű vidékeken, így a Vajdaságban is a helyi szláv lakosság támogatta, illetve számos esetben ők is részt vettek a leszámolásban.32

Több irat utal arra is, hogy számos alkalommal csak a kivégzések után, kifejezetten központi utasításra kreálták meg a katonai rögtönítélő bíróságok kivégzésről szóló, a kivégzettek háborús bűnösségére utaló ítéleteket. A korabeli rendeletek, törvények lehetővé tették, hogy háborús bűnössé, a nép ellenségévé lehetett valakit nyilvánítani szóbeli feljelentés alapján is, az ezzel kapcsolatos bizonyítékok felmutatását pedig különösen 1944/1945 elején mellőzni lehetett.33 Jellemző adatként említjük, hogy a háborús bűntettek lakosság által történő bejelentésére buzdító felszólítás hatására Jugoszláviában a Háborús Bűnöket Kivizsgáló Állami Bizottság (Drzavna komisija ratnih zlocinaca i pomogaca) szövetségi és köztársasági szerveihez 938 828 feljelentés érkezett. Ennek alapján a bizottság 66 420 főt nyilvánított háborús bűnösnek, köztük 899 magyart is. Hogy közülük kik ellen folytatták le a bírósági eljárást és kiket ítéltek halálra, ma még nem tudjuk pontosan.34 E listában ugyanis számos olyan ismert és kevésbé ismert magyar politikus neve is szerepel, akik ellen tudjuk, hogy különböző okoknál fogva nem folytatták le az eljárást, nem ítélték el őket. Hogy csak néhány névre utaljak: ezen a sokat emlegetett háborús bűnös listán szerepel Horthy kormányzó is, akit, mint ismeretes, a jugoszlávok végül nem kértek ki és nem folytattak ellene eljárást. Említhetnénk Nagy Iván délvidéki kisebbségi politikust, aki 1941 és 1944 között par31 Partizanska i komunisticka represija is zlocini... - Knjiga I. 28. sz. irat. 113.

32 A jugoszláv belügyi szervek történetéről mindmáig nem jelent meg tudományos igénnyel íródott munka. Sajnos az egyetlen összefoglaló munka. Marko LoPUSINA újságíró munkája sem ilyen, amely 1997- ben jelent meg Belgrádban Ubij bliznjeg svog. Jugoslovenska tajna policija 1945/1997 címmel. 1946-ban az ÓZNA második, kémelhárító osztályából létrehozták az Államvédelmi Hatóságot (Udruzenje drzavne bezbednosti - UDBA), a katonai kémelhárító osztály átszervezésével pedig a Kémelhárító Szolgálatot (Kont- ra-obavestajna sluzba - KOS).

33 Partizanska i komunisticka represija i zlocini... Knjiga. I. 14. sz. irat, 91.

34 SRBAN CVETKOVIC: Broj i struktúra optuzenih domacih ratnih zlocinaca i kolaboracionista prema fondu Drzavne komisije i njena instrumentalizacija. Arhiv, casopis Arhiva Srbije i Crtie Gore. 2004. br. 2. 83.

19