Biernacki Karol - Fodor István (szerk.): Impériumváltás a Vajdaságban 1944. Promena imperije u Vojvodini 1944 godine - Dél-Alföldi évszázadok 28. (Szeged - Zenta, 2010)

A. SAJTI ENIKŐ: A MAGYAROK ELLENI PARTIZÁN MEGTOLÁS A DÉLVIDÉKEN: A TÖRTÉNETÍRÁS EREDMÉNYEI ÉS KÉRDŐJELEI

Egy későbbi, 1946. október 20-án Nagy Ferenc miniszterelnök számára készített fel­jegyzés 30-35 ezer áldozatról tesz említést.16 Az információk illegális úton, rokonokon, ismerősökön, illetve a táborokból Magyarországra szökött, illetve Jugoszláviából kiuta­sított magyaroktól származtak és jutottak át az ekkor már szigorúan lezárt határokon. A diplomáciai csatornák még nem működtek, a kapcsolatok ekkor még nem álltak helyre a két ország között. Az eddig idézett dokumentumok tehát egyértelműen azt bizonyítják, hogy a ma­gyar kormányok kezdettől fogva tudtak a magyarellenes megtorlásokról, a kivégzések­ről, a táborokról, a kitelepítésekről, a kényszermunkáról és kényszertoborzásokról, a kitoloncolásokról. Az áldozatok számáról ugyanakkor csak nehezen ellenőrizhető becs­lések jutottak el hozzájuk, ezek a számok, mint láttuk, 20 és 60 ezer között mozogtak. A megtorlásokról szóló hírek eljutottak a SZEB angol és amerikai delegációjához is. Amint azt egy ezzel kapcsolatban nemrég előkerült iratban olvashatjuk, az angolok és az amerikaiak több alkalommal is érdeklődtek a kérdésről a magyar külügyminisz­térium tisztviselőinél, akik minden alkalommal azt válaszolták, hogy „hivatalosan” nincs értesülésük a megtorlásokról, és az ezzel kapcsolatos értesülések „légből kapot­tak”. A külügyminisztériumot egy 1945 júniusában „igen baráti hangnemben” folyta­tott beszélgetés során a SZEB jugoszláv delegátusának gazdasági vezetője, Gavrilovic egyenesen arról biztosította, hogy „a Bácskában semmiféle magyar üldözés nincs és nem volt. ” Mint mondta: „csupán két községből, Csurogról és Zsablyáról utasítottak ki tömegesen magyarokat, innen is azonban saját érdekükben, az ismeretes újvidéki ese­ményekből kifolyólag. Nyugat-Bácska, Hódság, stb. svábok által elhagyott részeibe csoportosítják a magyarokat. Obecsén, stb. például voltak népbírósági tárgyalások és ennek folyományaképpen tényleg voltak kivégzések is, de csak olyan esetekben, ahol rablás, vagy gyilkolás, vagy az újvidéki eseményekben való részvétel bebizonyosult. ” Majd nyomatékosan még hozzátette: „a magyaroknak nagy szerencséje, hogy Tito ke­rült hatalomra, különben rettenetes lett volna az újvidéki események miatt való vissza­hatás és bosszú. A magyaroknak egyáltalában igen jó sorsuk van... ”17 Pár évvel ezelőtt látott napvilágot az a dokumentumkötet, amely a Magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1945 és 1947 között keletkezett jegyzőkönyveit tar­talmazza.18 E források arról tanúskodnak, hogy a megtorlások nem szerepeltek a SZEB üléseinek napirendjei között, habár, mint láttuk, az angol és amerikai delegátusoknak voltak ezzel kapcsolatos információik. A magyarok elleni megtorlásról nemcsak a hivatalos körök szereztek tudomást, de a rokonokon, ismerősökön keresztül a szélesebb közvélemény is azonnal tudomást szerzett róla. Erre utal például Sulyok Dezső volt kisgazdapárti képviselő az emigráci­óban írt visszaemlékezésében, de említést tesz róla naplójában Grősz József kalocsai érsek is. Illyés Gyula író 1945. május 27-én azt jegyezte fel naplójába, hogy 30 ezer házra ítélték, majd büntetését 15 évre mérsékelték. 1955-ben perújítás során felmentették a kémkedés és hűt­lenség vádja alól. 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált. Tevékenységére részletes lásd A. Sajti Enikő: Egy kommunista káder a külügyben 1945-1948. Rex József. Forrás, 2009. július-augusztus. 89-109. 16 MOL KÜM XIX-J-1-k-Jugoszlávia - 16/b-1874/1946. 22. doboz. 17 Uo. 18 A Magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság jegyzőkönyvei 1945-1947. Szerk. Feitl István. Napvilág Kiadó, Bp., 2003. 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom