Biernacki Karol - Fodor István (szerk.): Impériumváltás a Vajdaságban 1944. Promena imperije u Vojvodini 1944 godine - Dél-Alföldi évszázadok 28. (Szeged - Zenta, 2010)
A. SAJTI ENIKŐ: A MAGYAROK ELLENI PARTIZÁN MEGTOLÁS A DÉLVIDÉKEN: A TÖRTÉNETÍRÁS EREDMÉNYEI ÉS KÉRDŐJELEI
egység tört be, 53 jómódú magyart összeszedtek (az áldozatok száma nem azonos, de nagyságrendileg nem, tér el egymástól - S. E.), elvitték lovaikat és egyéb vagyontárgyaikat, a rokonok később 37 áldozat holttestét találták meg a közeli erdőben. A kisebbségi osztály az ügy kapcsán a szokásos szolgálati úton arra kérte a külügyminisztert, hogy „méltóztassék a független horvát állam kormányánál szót emelni a horvátországi magyarság élete és vagyona ellen utóbbi időben mind sűrűbben megismétlődő partizán támadások miatt... ” Kérték egyúttal a külügyminisztert, ha ezek az atrocitások tovább folytatódnak, „ tegyen haladéktalanul intézkedést a község magyar lakosságának Magyarországra való költöztetése érdekében. ”8 A kisebbségi osztály tehát, a korabeli politikai gyakorlatnak megfelelően, külpolitikai síkra terelte a kérdést, és a magyar és a horvát kormány között ekkor érvényben lévő áttelepítési szerződést próbálta volna felhasználni a horvátországi magyarok védelmében. Az összeomló magyar közigazgatás és a végnapjait élő usztasa rezsim azonban már nem volt képes érvényt szerezni ennek az elképzelésnek.9 A Horthy-rendszer összeomlása után, a Debreceni Ideiglenes Kormány számára készített, általunk ismert első jelentés a megtorlásokról 1945. január 16-án készült. Kutatásaim során összesen hét, 1945, 1946 folyamán keletkezett olyan iratot találtam, amelyekben magánszemélyek, egyházi méltóságok, vagy valamelyik kormányzati szerv, többnyire a kisebbségi osztály a megtorlásokra hívta fel a külügyminiszter, vagy éppen a miniszterelnök figyelmét. Ezekben a forrásokban jelentek meg az áldozatok számára vonatkozó első becslések is, amelyek aztán különféle csatornákon keresztül rögzültek a magyar köztudatban. A legkorábbi jelentés névtelen írója a Bácskából szökött át, s mint írja, „a magyarok sorsa a megszállás első heteiben a kényszermunka (1883-1929-ig született férfiak, sőt nők is tömegesen), a súlyosabb esetekben nagyarányú lemészároltatás, (lásd a vonatkozó jelentést) esetleg az anyagi kiraboltatás és erkölcsi tönkretétel (magyar nők megbecstelenítése) volt. ”10 11 Sajnos a jelentés nincs az iratok között, így nem tudjuk, hány kivégzettről értesült először az Ideiglenes Kormány. Azt azonban tudjuk, hogy 1945. július végén megérkezett a külügyminisztériumba a partizánok által kivégzett, illetve fogva tartott katolikus papok névsora is. A lista 22 nevet tartalmazott, közülük 13-ról már ekkor biztosan tudták, hogy megölték őket.11 Minden bizonnyal ezek a hírek Mindszenthy József hercegprímáson keresztül jutottak el a kormányhoz, mint ahogyan a hercegprímás küldte el 1946. július 17-én Gyöngyösi János külügyminiszternek 8 Uo. 9 Magyarország és Horvátország 1942 áprilisában szerződést írt alá „a partizán veszélynek kitett” boszniai magyarok hazatelepítéséről. A szerződés a polgárháború sújtotta Gunja, Vucnjak, Brcko és Bjelina boszniai falvak magyar lakosságát érintette. Az áttelepülők teljes vagyonukat magukkal vihették. Az áttelepítés 395 családot érintett, 15 552 főt, akiket a magyar kormány a Bácskába, a volt dobrovoljác községekbe, a már korábban odatelepített bukovinai székelyek közé telepítettek. A. Sajti Enikő: Magyar-horvát államközi kapcsolatok (1941-1944) In: Életünk Kelet-Európa. Tanulmányok Niederhauser Emil 80. születésnapjára. Szerk. Krausz Tamás és Szvák Gyula. Pannonica, Bp., 2003. 9-13. 10 MÓL A nemzeti kormány miniszterelnökségének iratai. 1944/1945-1949-XIX-A-l-j-XXIII-112- 1945. 21.doboz. Sajnos a jelzett mellékletet nem találtuk az iratok között. 11 MÓL Külügyminisztérium (KÜM) Békeelőkészítő osztály iratai XIX-J-l-a-IV-109-40 178/Bé-1945. 55. doboz. A kérdésre részletesen lásd: Matuska Márton: Vajdaság mártír papjai. In: S nem törődtök vele, a holnap mit őröl... Források a Délvidék történetéhez 3. Szerk. Csorba Béla. Hatodik Síp Alapítvány, Bp., 1999. 219-221. 12
