Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)

I. FEJEZET: A KÖZIGAZGATÁS JELLEMZŐI MAGYARORSZÁGO 1919 ÉS 1944 KÖZÖTT

mindig voltak ellenzékiek, kiket e jognál fogva nem lehetett kirekeszteni a bizottságokból, ám az új, választási rendszerben őket a kormánypárti többség -a főispán „felhívására” — akár háttérbe is szoríthatja. Ezzel pedig az egyenlőség alapján való népképviselet 1848-as eszméjét tagadnák meg nézete szerint. Gróf Apponyi Albertre hivatkozott, ki néhány nappal korábban szintén feltette a kérdést: mi oknál fogva fél a kormányzat annyira a néptől? Erre válaszul Kun Béla a polgári jellegű ellenzéktől való félelmet jelölte meg, s azt a célt, hogy a választott viriliseken keresztül „a kormány- hatalom beosonhasson a törvényhatóságok autonómiájába” is. Javasolta, ha mindenképpen kell vagyon szerinti képviselet, akkor a virilisek közül inkább az összes választópolgár válasszon közgyűlési tagokat, ne csupán maguk a szűk körű érintettek.55

Véleménye alapján „éppen a virilizmus olyan formában való fenntartása útján, mint a törvényjavaslat kontemplálja, a kisgazdákat, a földmíveseket, Nagyatádi Szabó Istvánnak törzsökös híveit rekesztik ki a választók és a megválaszthatok közül”. Arra buzdította a képviselőház kisgazda párti tagjait, hogy — egykori vezetőjük hitvallásához ragaszkodva — ne engedjék a törvényhatóságok irányításából kizárni azokat, akik összességében mégis a legtöbb adót fizetők között foglalnak helyet: vagyis a földművelő gazdákat, akiket a szónok így a néppel azonosított.56

Az összes választók általi választás módjával sem volt elégedett. Nem értette, miért kellett a javaslatnak a törvényhatósági jogú városokban közjegyző által hitelesített és nyolc nappal a voksolás előtt benyújtott ajánlásokkal elvégeztetnie a jelöléseket. Hiányolta azt is, hogy az előre kiadott hivatalos szavazólapokkal összefüggésben a jogszabály nem tartalmazta, miként lehetett azokkal élni. Szerinte mindez a főispánok befolyásának, a kortes apparátus mozgatásának volt a rejtett eszköze. Az állami és helybeli tisztségviselők bevonását is ellenezte: tulajdonképpen helyesen mutatott rá arra, hogy ha valóban csak a szakértelmükre lett volna szükség, akkor szavazati jog nélkül kellett volna nekik részvételi jogot biztosítani a törvényhatósági bizottság munkájában. A reprezentatív érdekképviseletek köréből hiányolta a gazdasági egyesületeket, akiknek a városi/vármegyei mezőgazdasági bizottságoktól önálló tagdelegálási jogot vindikált. Az örökös tagok jelölését végző hattagú bizottság összetételét sem helyeselhette, mivel abban a törvényhatósági bizottságnak csupán két tagja foglalt helyet a javasolt megoldás szerint, a többieket a főispán és a polgármester küldhette oda. Ebben ismét a kormányzat érdekeinek felülkerekedését látta bekövetkezni.57

A főispáni jogkörök bővítésével egyébként sem értett egyet: az a körülmény, hogy a törvényhatósági bizottságot tulajdonképpen helyettesíteni hivatott kisgyűlés tagjai egy részének kinevezési joga is megillette a kormányzat helyi képviselőjét, a főispáni hatalom oly növekedését vetítette elő, amely ellenkezett „Kossuth Lajos demokráciájával”. Ugyan eltúlzott, de a lényeget mégis magában rejtő fordulattal élve oda konkludált, hogy „ha nem is a közigazgatás államosításával állunk szemben, de a t. belügyminiszter úr államosított autonómiát akar, melyben a főispán csengettyűjének lesz a legnagyobb hatalma, nemcsak a közgyűlés tárgyalásainak vezetésénél, hanem a

55 KHN27-31. XVIII. 351-352. p.

56 KHN27-31. XVIII. 352-353. p.

57 KHN27-31. XVIII. 353-354. p.

21