Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)
I. FEJEZET: A KÖZIGAZGATÁS JELLEMZŐI MAGYARORSZÁGO 1919 ÉS 1944 KÖZÖTT
ség, a komoly, higgadt, nemzetfenntartó elem érvényesülését biztosítja a szélsőségekkel szemben”. A mezőgazdasági és az ipari érdekképviselet egymáshoz viszonyított arányát azonban némely városoknál nem tartották megfelelőnek. Az örökös tagok intézményét viszont helyeselték, mivel az — az ily módon tagságot nyertek személyén keresztül — az állandóságot teremtethette meg a testületben. Egyetértettek lényegileg azzal az új hatásköri megosztással is, amely a kisgyűlés létrehozásában öltött testet, azonban a kisgyűlés elnevezést történetietlennek és emiatt helytelennek találták. „Habár nem azonos a kisgyűlés hatásköre azzal, ami eddig a tanácsé volt, azonban semmi akadálya nem lehet annak, sőt az évszázados gyakorlat amellett szól, hogy azt a testületet, amit a javaslat kisgyűlés néven említ, a városokban tanácsnak nevezzék” — fogalmazott az emlékirat. Egyébként az említett testület tagjai közé a városokban a főszámvevőt, a főorvost, a műszaki tanácsost és az árvaszéki elnököt is felvenni kívánták.102 A hazai városok tipizálását illetően új megoldást hozott javaslatba a kongresszus: használtassák a megyei város és a királyi város megjelölés. Ebből a megyei város megnevezést ők is a javaslatnak megfelelően alkalmazták volna, a királyi városokat pedig két típusra osztották: a törvényhatóságokká nyilvánítottakat városi törvényhatóságoknak vagy törvényhatósági városoknak, míg a többit hagyományosan (szabad) királyi városoknak szándékozták nevezni.103 Egyebekben a memorandum csupán néhány szervezeti változtatásra tett informális indítványt: ezek a törvényhatósági jogú városokra nézve érintették például a virilisjegyzékeket, a női választójogot, a széksértési eljárást, a rendeletalkotási folyamatban a névszerinti szavazást, valamint célszerűnek találták volna a testületi szerveknél az előadói felelősség erőteljesebb kidomborítását is.104 A továbbiakban az emlékeztető dokumentum a javaslat egyéb részeivel — a hatósági fokozatokkal, a tisztviselők és alkalmazottak szolgálati viszonyával és a fegyelmi eljárással — foglalkozott. Összességében a kongresszusnak a törvényjavaslatra vonatkozó véleménye — az említett elvi kifogások ellenére is — pozitív volt,105 az ajánlásainak egy része pedig bekerült a törvényjavaslat második (1928. decemberi) változatába. Miként ismeretes, az országgyűlés végül nem alkotott a városokra nézve teljesen önálló jogszabályt, noha a kérdés rendezése — talán a városok kongresszusának előzőekben kifejtett álláspontjától is indíttatva — szerepelt a kormányzat tervei között. Ennek jele, hogy a belügyminiszter hamarosan megbízta Vásáry István debreceni polgár- mestert106 egy „városi” tervezet elkészítésével, aki azt 1931-ben meg is fogalmazta. A 102 szakaszt tartalmazó tervezet három egységben: általános bevezető rendelkezésekben, egy, a városok szervezetére vonatkozó részben, végül a városok háztartását tárgyaló részben foglalkozott a fejlődés lehetőségével. Fő érdekessége a tervezetnek, 102 Uo. 5-6. p„ 8. p. 103 Uo. 6-7. p. 104 Uo. 8-9. p. 105 Lásd Budapest polgármesterének önálló értékelését is: SlPŐCZ Jenő: Az önkormányzat és a magyar városok. Városok Lapja, 1930. január 1. (1-2. szám) 4-5. p. 106 Gazdag István: Debreceni polgármesterek. In: A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve. XIX. Szerk. Gazdag István. Debrecen, 1992. 113-114. p. 30
